Dota 2

Visszatér a HellRaisers, ott lesznek a világbajnokságon


Újból van Dota 2-csapata a szervezetnek, a Planet Dogra csaptak le.

Komoly sikerek nélkül nehéz fennmaradni, így logikus döntés volt 2016 tavaszán a HellRaisers-től, hogy kiszálltak a Dota 2-ből. Úgy tűnik azonban, hogy most tesznek egy újabb próbát: bejelentették, hogy ismételten van csapatuk!

Teljesen új lineup helyett egy már meglévő ötösre csaptak le: a Planet Dog játékosait igazolták le.

  •  Alexei “j4” Lipai (kapitány)
  •  Milan “MiLAN Kozomara
  •  Uroš “Swiftending” Galić
  •  Neta “33” Shapira
  •  Greg “Keyser” Kallianiotis

Miután a Planet Dog a második helyen végzett a The International európai selejtezőjén, ezért a HellRaisers ott lehet majd az idei világbajnokságon. Már csak azért is mindenki nagyon lelkes – a csapatkapitány j4 így nyilatkozott:

“Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy csatlakozhatunk a HellRaisers-hez, és közösen mehetünk a The Internationalre most először. A HR egy remek szervezet, nagyon jól kijöttünk mindannyian az első találkozásunk óta. Bízunk a hosszú és fényes jövőben!”

Természetesen a HellRaisers vezérigazgatója, xaoc is megszólalt:

“A nyílt selejtezőből indulva kijutni az év legnagyobb versenyére nem könnyű feladat, a srácoknak azonban sikerült. A HellRaisers-nél mindig is értékeltük ezt a fajta vágyat, ha valaki nem fél a nehézségektől, így örülünk, hogy most már a mi szerveztünket képviseli ez az ötös. Mindent megteszünk majd azért, hogy a lehető legjobb felkészülést biztosítsjuk számukra, hogy a rajongók elégedettek legyenek az eredményekkel. Szurkoljatok a HellRaisers-nek!”

Borító: HellRaisers

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva