Counter Strike

Milyen is az ESEA Premium? – Élménybeszámoló


Unod a csalókat? Én is, ezért elhatároztam, hogy kipróbálom az ESEA-t és összehasonlítom, hogy miben más, mint az MM.

A csalók mindig is problémát jelentettek a Matchmakingbe, de áprilisban még durvább volt a helyzet. Megvan a baráti köröm, akikkel minden este szoktunk játszani, mivel a MM poklát megtapasztaltam már számtalanszor a randomokkal, így nem kockáztatok, inkább megvárom ameddig megleszünk, vagy inkább nem játszok. Áprilisban viszont már szinte minden második meccsben lecsaltak minket, semmi túlzás nincs ebben, ez volt az az időszak, amikor minden csaló már globál-supreme környékén tanyázott, a VAC-ot meg inkább hagyjuk hogy mit kap el (ez még a nagy ban hullám előtt volt éppen). Ekkor elhatároztuk, hogy megvesszük az ESEA Premiumot, mert már a “Hate Cheaters?” szlogenükkel kilóra megvettek.

Szóval bevásároltunk belőle, 8 euró egyébként 1 hónap, ami nem kevés, de ha már csalók nélkül és minőségi szerveren játszhatunk úgy, hogy még élvezzük is, akkor miért ne? Először is egy profilt kellett létrehozni, amin a későbbiekben minden meccsünket vissza lehet követni. Ez azért elég durva, teljesen mindegy mikor toltad, visszanézheted minden statisztikáját a meccsnek és még díjakat is oszt a mérkőzésen belül, így kiderül az is, hogy ki a leghatékonyabb gyilkológép, de az is hogy ki az, aki inkább elfut a harc elől. Mondjuk attól még egy-egy fegyver mentése fontosabb, szóval azért nem kell ezeket véresen komolyan venni, de a fun faktor az mindenképp magas.

Na de milyenek voltak a meccsek, tényleg nincs csaló?

Valóban nincs csaló, vagyis aki van az repül, de tényleg, ezt a korábbi interjúban namazso is elmondta, hogy az ESEA végez analízist utólag is. Aki csalt, az megy a szégyenfalra, ezt az ESEA nagyon keményen kezeli, ezért hatalmas plusz pont. A meccsek pedig az elején elég furák, sokkal nehezebb, mint az MM. Aki itt van, az tényleg tud játszani és komolyan veszi. Kilépett egy társunk? Jön helyette egy random 5., itt nem a bottal kell végigszenvedni a meccset, ha egy gyökér kilép. A lelépéséket amúgy elég lightosan kezeli a rendszer, első lelépésért 15 perc büntetést ad, majd 1, 2 és 24 órás kitiltást és némi karmát vesz le, illetve 24 óránként újraindul a ciklus. Ettől eltekintve én nem tapasztaltam olyat, hogy gyakran lépkednének le az emberek, talán 3 eset volt egy hónap intenzív játék alatt.

Na de kanyarodjunk vissza a játékokra, sokkal nehezebb még kisebb rangon is, szóval látszik hogy ide már a valóban jó játékosok járnak. Itt is vannak szintek, de közel sem egyenlő a MM-el, mi mindannyian Globálból jöttünk és B-től D-ig mindent kaptunk, amin persze idővel mindenki javított, de azt el kell felejteni, hogy egyből egyből Rank S-be dob, ha valaki Global Elite. Ennek ellenére így is nagyon jó meccsek voltak, a random csapattársak sokkal jobban odafigyeltek, kommunikáltak és mindenkinek volt mikrofonja, amit aktívan használtak: köszöntek, kedvesek voltak vagy épp hatalmas trollok, amit szintén tudtunk díjazni. Amit tudni kell, ha 5-en mentek, akkor nem lehet rankot lépni.

Oh 128 tick | Forrás: Microsoft

A szerverek pedig nagyon patentek, a 128 tick tényleg jobb, mint a 64, de erre mindenki rájön idővel. A különbség amúgy az, hogy 1 másodperc alatt nem 64-szer kommunikál a gépünk a szerverrel, hanem 128-szor.  Ez pedig a gépünket is jobban megterheli, szóval ide nem árt a vas, na meg egy 60 Hz-nél magasabb frissítési rátájú monitor is jól jön.

A legtöbben a DMG (Seriff) rangra teszik azt, ahonnan már megéri átjönni ESEA-zni és ez szerintem is helytálló, persze ha már ismeritek a játékmechanizmust és unjátok a csalókat, nincs ami az utatokba álljon, azért egy jó gép nem árt, hogy kihasználjuk a 128 tick adta lehetőségeket.

Miért nem a FaceIT-et próbáltad?

Mert szeretem én eldönteni, hogy milyen pályán akarok játszani. A FaceIT-en nincs erre lehetőség, ott a kiválasztott csapatkapitány dönti el, hogy milyen szerveren és pályán játszana. Illetve az anti-cheat tudtommal az ESEA-n a legjobb.

Megérte megvenni?

A  dolog két oldalú, azokkal a haverjaimmal nem tudtam játszani, akiknek nem volt megvéve, FaceIT-en viszont tolhattam volna velük is, mivel annak van ingyenes része (bár attól én inkább távol maradok). A 8 euró nem kevés, főleg ha a játék árához képest nézzük, de cserébe kapunk minőségi 128 tickes szervereket, értelmes csapattársakat, akik kommunikálnak, látszik rajtuk, hogy próbálkoznak és komolyan veszik a játékot. Visszakövethető statisztikánk van, letölthető demo, ha valaki nem szimpatikus blokkolhatjuk és az életbe nem találkozunk vele újra és a legfontosabb, hogy tényleg nincsenek csalók. Szerintem akkor mindenképp megéri ezt a 8 €-t, ha valaki szeretné komolyabban venni és gyakran játszik, de arra készüljetek fel, hogy ezek a meccsek jóval nehezebbek lesznek!

Szóval monitort 10 centire húzni az arcunktól, digital vibrance a maxra és lehet csapatni a haverokkal csalóktól mentesen. Az ESEA ezt ígéri és nem is okoz csalódást. Találtam még egy gameplay videót is róla, aki szeretne pörgessen bele.

Szerk:

A Kinguinon keresztül lehet spórolni egy keveset és így ~2000 Ft-ért kipróbálhatjuk 1 hónapra az ESEA-t. Ők is hivatalos viszonteladók, szóval megbízható forrás. Köszönet az infóért eternal^blue-nak!

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva