Counter Strike

A forgatás idei aranyszabálya: 1 csere = továbbjutás, 2 csere = csopipaki


A DreamHack csoportköre után kijelenthetjük, akik túl gyorsan akartak túl nagyot változtatni, ezen a versenyen még nem hozták a maximumot.

A nyári átigazolási hullám után csak kapkodtuk a fejünket az új csapatok láttál, megmondani is lehetetlen volt, ki hogyan szerepel majd a szezon első versenyén. A csoportmeccsek végeztével azonban tisztán látszik a sorminta, szinte kivétel nélkül: aki egy embert cserélt a nyáron az továbbjutott, aki két embert az kiesett.

Egy csere = továbbjutás

North

A valde – Magisk csere eddig nem ütött vissza a dánoknál, az új szerzemény hozza a tőle elvárt formát. A csapat második egyéni legjobbja k0nfig mögött.

Na’Vi

Zeus visszatérése új lendületet adott a csapatnak, és tisztán látszik, hogy kire építik a köröket. Mostantól s1mple villoghat a sztár szerepben és az AWP is csak az övé.

Gambit

A Major győztes lenyomta Bo3-ban a FaZe csodacsapatát és igazolták, Zeus után is van élet az együttesnél. Fitch és HObbit közös irányítása eddig jól működik.

Két csere = kiesés

Cloud9

Shroud és n0thing távozása úgy tűnik jobban összezavarta a fejeket, mint kellett volna. Pedig skillben tényleg jobbnak kellene lenniük, de ez mit sem ér, ha nincs rutin.

FaZe

Az európai sztárcsapat kapott egy kis arculcsapást első versenyén, hadd tudják meg, ennél több kell az élmezőnyben. Bo1-eken szépen alakítanak, de lehet a Bo3 még sok nekik kiforrott taktikák nélkül.

mousesports

A legnagyobb égés egyértelműen az övék, mondjuk a legnehezebb helyzetben is ők voltak, ez tény. A NiP, Gambit, FaZe trió mellett meccset nyerni tényleg nem egyszerű. Pont nélkül estek ki, STYKO és suNny egyelőre nem váltották meg a világot.

fnatic

Az egyetlen csapat, aki nem önszántából cserélt a nyáron. Olof és dennis lelépésével nehéz helyzetbe került a svéd ötös, és úgy tűnik nem is tudták hirtelen, mihez kellene kezdeni. Golden és Lekr0 beépítéséig még hosszú az út.

A további párosítás alapján látszik, akár mindhárom egyet cserélő csapat ott lehet az elődöntőben. Lássuk, kinél jön be leginkább a Mézeshetek-effektus:

Forrás: Imgur

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva