Hearthstone

Hogy nem látta a Blizzard előre, hogy teljesen elszúrják az Arénát?


A szinergia pickek óriási baklövésnek bizonyultak - de hogy nem látták ezt előre?

Mióta bekerült a játékba, mindenki utálja, de egyelőre még kénytelenek vagyunk megtűrni. Mi az? A találós kérdésre bizonyára már mind tudjátok a választ: igen, ezek a szinergia pickek, amik totálisan elszúrták a Hearthstone Aréna módját.

Az újítás augusztus elején került bele a játékba: azóta ha új Arénát indítunk, akkor az első 2 lap között jóval nagyobb eséllyel lesz olyan, ami köré paklit lehet építeni (altípusra hivatkozik, egy adott mechanikára épít stb.). Az elgondolás alapvetően nem rossz, hiszen a “hagyományos” kártyajátékokban a draftolás gyakran így működik: az elején kiszedünk egy koncepciós lapot, majd építünk köré egy paklit. A nagy probléma az, hogy a Hearthstone-ban semmi sem garantálja, hogy utána akár egyetlen kapcsolódó lap is érkezik majd, annyira nagy a lapkészlet. Ennek eredményeként pedig ilyen és ehhez hasonló katasztrofális pickek közül kell választanunk, hogy aztán ne legyenek jók semmire.

Te melyiket pickelnéd?

Joggal merül fel a kérdés: hogy nem látta ezt a Blizzard előre? Tény: teljesen más, amikor játékosok milliói tesztelnek egy rendszert, mint amikor egy belsős tesztelőbrigád, legfeljebb pár tucat emberrel. A haszontalan első-második pickek aránya azonban annyira nagy, hogy ennek a problémának már a belsős próbák során elő kellett volna jönnie. Leginkább két dolog elképzelhető:

  • Azt hitték, hogy az érdekesség-faktor elviszi a hátán az újítást.
  • Egyszerűen nem ismerték fel, hogy nagy lesz a haszontalan lapok aránya.

Az újításból azóta már szinte mindenkinek elege van, és legalább annak örülhetünk, hogy a Blizzard úgy döntött: kiveszik a szinergia pickeket az Arénából.

Kiszedik az Aréna sokak által gyűlölt újítását

A kérdés már csak az, hogy mikor? A Blizzard a nerfek utáni következő patch-re ígérte a változást, azt azonban nem tudni, hogy ezt mikorra tervezik. Bízzunk benne, hogy minél előbb megérkezik, és nem kell többet idegeskednünk az Aréna miatt!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva