Counter Strike

A Boston Major jött, látott és eddig csak fejfájást hozott a csapatoknak


Lehetetlen vízumigénylések, lemondott versenyek és nem létező open kvalik. Eddig nem sikerült túl jól az ELEAGUE Major bejelentése.

A közösség számos problémát villantott fel már egyetlen nappal a Major meghirdetése után! Kezdjük szép sorban:

Ahogy az SLTV egyik vezető adminja írta, az ő régiójukban fixen áll majd a bál! Az, hogy az ázsiai Minorra nincs Open Kvali csak meghívás, az így mi?! CIS kvalifikáció legalább van, de három nap múlva, turbó készülés lesz mindenkinél.

De a legdurvább, hogy a CIS Minort október 26-ától tartják Romániában, vagyis 20 nap múlva. Ennyi idő alatt az ukrán, orosz és kazah játékosok vízumai meg sem érkeznek.

Ázsia és CIS vonalon nagyon érik a botrány már most!

A TyLoo vezetősége döntött, mivel az EPICENTER és az Ázsia Minor egy hétvégére esik, a Majorra kell ráfeküdnie a csapatnak. Szóval ebből a szmpontból sem volt túl jó az időzítés, nem csak a vízumok miatt.

Európa sem ússza meg, az EU Minor ugyanis épp akkor esedékes, amikor az ESWC-t tartják. A két érintett csapat, az EnVyUs és az LDLC lehet, akik még nem jutottak be a Minorra, de jó esélyük van rá.

Ha viszont így alakul, akkor mondhatják le az ESWC-t, amivel a Major kvalifikáció egy újabb versenynek tesz keresztbe.

Reméljük több ütközésre már nem derül fény és “megússzuk” ennyivel. De hogy a CIS vízumokkal mi lesz, attól már most parázunk! Legutóbb zökkenőmentes és rendkívül látványos szervezést kaptunk az ELEAGUE-től, bízzunk benne, hogy most is megoldják a dolgot!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva