PUBG

Hola México! Újabb nagyfelbontású képek az év végén érkező sivatagi mapról!


A PCGAMER írójának volt alkalma kipróbálni az új térképet és a vaultingot is.

A térkép

Christopher Livingstonra valószínűleg sokan irigykedhetünk most, hiszen az elsők között találkozhatott az elvileg decemberben megjelenő második pályával. Elmondása szerint ez a helyszín és a terep sokkal sokszínűbb Erangel szigetéhez képest. A rengeteg dombnak és ároknak hála, könnyebben találhatunk magunknak majd fedezéket a ránk leselkedő mesterlövészek lövedékei elől.

A járművek is teljesen máshogy viselkednek a különböző terepviszonyok között, így jól meg kell gondolni, hogy sima felületeken keresztül jussunk el a célunkhoz vagy esetleg próbáljuk ki az UAZ-unk offroad képességeit.

Az író kedvenc helyszíne a három régi meteorbecsapódás által létrejött kráter a benne lévő kis falvakkal, az elhagyatott boltokkal és házikókkal. Fontos megemlíteni, hogy a térképnek még nincs (publikus) neve. Az azonban egyértelműen kijelenthető, hogy Mexikó inspirálta ezeket a tájakat:

A vaulting

A térképhez hasonlóan a vaulting rendszer is félkész állapotban van még, de pár próbálkozás után a mászás és kapaszkodás is nagyon simának érződött a szerző számára.

Christophernek könnyű volt elképzelnie az eszement hajszákat épületeken és sikátorokon keresztül. Nagy előnyre tehet szert, aki hamar kiismeri a város leggyorsabb menekülő útvonalait. Remélhetőleg így a játékmenet is sokkal pörgősebb lehet a településeken belül, nem a szokásos egy házban végigkempelős stílus fog érvényesülni. Nagyon várós lesz!

Ti  is nagyon várjátok már az új térképet és a vaulting rendszert?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva