Gaming

Már több mint egymillióan dühöngenek a Cuphead társaságában

Drag - Csető Zsolt - 7 éve Címkék: cuphead,

Eddig óriási siker a Studio MDHR játéka.

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a két hete megjelent Cupheadet, a játékosok többsége valószínűleg ugyanazt vágná rá: nehéz. Méghozzá irtózatosan, ami miatt hamar tele lett az internet a nagyobbnál nagyobb dühöngésekből válogató videókból.

Monitorzúzás és rage: egy percben minden, amit a Cupheadről tudnod kell

Persze attól, hogy egy játék nehéz még nem jelenti azt, hogy rossz is. De még mennyire nem: a Cupheadet a játékosok és a kritikusok is imádták, hiszen az óriási kihívás mögött nagyon szórakoztató játékélmény rejtőzik – nem is beszélve a zseniális prezentációról, ami a 30-as évek rajzfilmjeit idézi.

A játék népszerűsége most már olyannyira kézzelfogható, hogy a fejlesztő Studio MDHR nemrégiben bejelentette, hogy a Cuphead eladásai átlépték a bűvös egymilliós határt. Az alábbi képpel nyilvánítottak köszönetet a rajongóknak:

Kép: Studio MDHR

Ha eddig nem fogott meg a boss-októl hemzsegő, mesésen fogcsikorgató run-and-gun játék, de a fentiek után kedvet kaptál hozzá, akkor a Steamen, a Windows 10 Store-ban, illetve az Xbox One piactéren kell keresned, 20 eurós áron.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva