Gaming

Vissza a múltba: magyar csapat is indul a Call of Duty 1 LAN-on


A Punk52-nek is szurkolhatunk majd novemberben Prágában.

Az idei Call of Duty játék több értelemben is visszatér a múltba, hiszen a Call of Duty WWII hosszú idő után ismét a második világháborúba repít majd el bennünket. Úgy tűnik azonban, hogy az esport terén is megjött a kedv egy kis időutazáshoz, hamarosan ugyanis egy Call of Duty 1 retro LAN-tornát fognak tartani Csehországban.

A Citronz és a SkillZone versenyét bő egy hónap múlva, november 25-én rendezik majd, méghozzá Prágában. És hogy miért érdekes ez számunkra? Azért, mert az indulók között egy magyar csapat is lesz, a Punk52, öt hazai játékossal, akiket a hazai CoD-community ismerhet már korábbról.

Igazi háborús veteránokról beszélünk, hiszen agazzi és boceY anno a Team Hungary-ben is megfordultak, és Nations Cup 2. helyig jutottak! A LAN hírére pedig ismét összegyűjtöttek egy csapatot, egy kis nosztalgiázásra:

  • Kiss “agazzi” Dániel
  • Marton “asthma” Milán
  • Bodzássy “boceY” Gábor
  • Haáz “meta” Máté
  • Határ “Hami” Mihály

A versenyen igen komoly díjazás lesz, hiszen a beugró nem kevés: 3000 koronát, átszámítva nagyjából 35 ezer forintot kell fizetniük a csapatoknak. Eddig 18 együttes nevezett a tornára, így november közepéig – retro LAN-hoz mérten – igen szép díjalap jöhet össze.

A verseny egyébként a Back to the Past #1 nevet viseli, így siker esetén várható, hogy lesz folytatása a sorozatnak. Előre is sok sikert a magyaroknak!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva