Counter Strike

Pasha beindította a vadászidényt, szó szerint egyesével cserkészte be a Gambitet


Lesben állva várta a lehetőséget, és egyiküknél sem hibázott. A kör egésze alatt 4K-ig jutott: 2 AWP, 1 CZ és egy kés is volt közte.

Az EPICENTER kiesési rangadójára teljesen ellentétes előjelekkel érkeztek a Virtus.pro vs. Gambit meccs főszereplői. A VP csúnyán kikapott a beugróval játszó SK-tól, a Gambit pedig pár kör híján megverte a mostanában hibátlan FaZe-t. Ennek ellenére a Virtus.pro magabiztosan érkezett a vesztesek csatájára, ráadásul pasha is visszatalált egykori Major MVP formájához.

Akár AWP, akár pisztoly, akár kés kerül a kezébe, kíméletlenül lecsap.

Ha megnézitek az összevágott verziót, elsőre nem is tűnik annyira durvának:

De ha visszamegyünk az élő képekig, egy gyönyörű és meglepően agresszív CT kört látunk Ivy-ban. Kezdetben pasha csak letartja a konténer tetejét, ha onnan akarnának kinézni rá. Az átugró játékos sem lepi meg persze, musle memory-ból megoldja a dolgot. Ezután meglátja a másik játékost is, és mivel hárman ritkán mennek Ivy felé a Terrorok, pasha tudja hogy ez egy 1v1. Úgyhogy rámegy és levadássza. Ezen a ponton pedig elérte, hogy a Gambit akár csak elgondolkozzon egy esetleges clutch-on. 3v5-ben még talán, de 2v5-ben már inkább a mentés járt a fejükben HObbit-éknak.

A hármas emberelőny pedig már akkora fölény, hogy végigtolja a pályát egészen T kezdőig, ahol CZ-vel kapja el a harmadik áldozatot. Fitch egyáltalán nem számított rá, hogy pasha ennyire agresszív lesz, késsel ugrott be elé. És ha már kés, akkor az utolsó killhez is elértünk. Pasha 0:48-nál kapja az infót, hogy az utolsó ember létránál van, 0:34-kor már látja is. És walkol mögötte 20 másodpercig, míg végre leszúrja, ez az igazi hidegvér.

A kör végére tehát pasha bebizonyította, hogy a szokatlanul agresszív mozgás mennyire képes meglepni az ellenfelet. Még egy Major győztes Gambit sem számított rá, hogy 2v5-ben kitolják a pálya bármely részét is, főleg nem a solo AWP-s.De ezzel az agresszív nyomulással pasha megakadályozta a fegyvermentést, kockázatos döntés volt, de bejött!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva