League of Legends

Galionak befellegzett, használhatatlanná vált a hetedik szezon üdvöskéje


Az óriási védelmező elvesztette a munkáját és ő maga szorul jelenleg védelemre. Galio nagyot bukott az előszezonnal.

Az előszezon egy halom újdonságot hozott, többek között a hősök alapadatait tornászták fel az új rúnarendszerhez a fejlesztők. Ez pedig nem kis munka, ugyanis lassan már 140-en lesznek a választható karakterek.

Természetesen a mini-buffból Galio sem maradhatott ki, az előszezon előtti idők legmeghatározóbb választása. Úgy tűnt, ez nem fog változni, ugyanis csak az életerejét, valamint az életerő regenerációját erősítette a Riot, mindenki arra számított, hogy ennek fényében marad a one-shot Q, orgyilkos Galio a középső ösvényen:

Megérkezett a Burst Mage Galio és hihetetlenül OP!

Nos, az előszezon után kiderült, hogy a régi rúnák nélkül közel sem olyan erős a karakter, hiába halmozzuk magunkra a játék összes AP tárgyát, nagyon lassan indul csak be a hős. Mindez határozottan meglátszik a statisztikáján is, jelenleg 43%-os győzelmi aránya van mind a mides, mind pedig a topos kiadásának. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy az ember mit játszik vele, a mostani viszonyokba nem illeszkedik annyira jól, mint korábbiba.

Jelenleg nincs nála rosszabbul teljesítő karakter egyik ösvényen sem!

Nem is kell nagyon visszamennünk az időben, hogy rátaláljunk arra az időszakra, amikor meghatározó választása volt a League of Legends-nek. Az előszezon előtt olyan mértékű buffot kapott, hogy az emberek elkezdték burst mage-ként játszani és pillanatok alatt takarítottak el vele másokat.  Olyannyira megszaladt ezzel a módosítással a Riot, hogy hotfixet kellett készíteniük, amivel állítottak valamennyit a képességei AP arányain, mert embertelen ereje lett hirtelen.

Itt látszik az, hogy mennyit változott a játék lényegében egy frissítés alatt. Ami a korábbi rendszerben meghatározó, irtózatosan OP volt, az a mostaniban egy stabil utolsó helyre elég. Ahogyan a Riot is mondta, az előszezon előtti 2-3 frissítés már inkább előkészítő-jellegű volt, mint konkrétan szükséges. Ezzel tényleg csak annyi probléma volt, hogy éppen a rangsorolt szezon végét sikerült megborítania a fejlesztőknek…

Az igazi probléma a jelenlegi Galioval az early game. Az előszezon előtt ellensúlyozhattuk a hiányosságait egy kisebb ellenállással és feltuningolhattuk AP-val már a rúnaoldalainkból, ez egy erős korai szakaszt hozott a hősnek. Amióta erre nincs esélyünk és egyedül az új rúnák adta kombinációkra támaszkodhatunk, azóta a hősnek elszállt minden esélye a korai szakaszban. Nincs elég AP sebzése magától, így ha a sebző lehetőségeket választjuk (Domination, Sorcery), Galio elesik minden ellenállástól, amit a Resolve-ág adhatna neki! Ha pedig úgy döntünk, hogy a Resolve belekerül a kombinációnkba, ugyan masszív lesz a karakter, ám már-már viccesen gyenge. Jelenleg teljesen mindegy, hogy mit választ a játékos, egyik sem járható út Galio számára.

Egy biztos, sosem a szóló rangsorolt teljesítményéről volt híres a karakter, hanem a profi érában betöltött szerepéről. Meglátjuk, hogy a profi csapatok akarnak-e vele foglalkozni a jövőben, ha egyáltalán nem, na akkor valószínűleg a Riotnak lépnie kell Galio ügyében!

Ti észrevettétek Galio gyengülését?

 

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva