League of Legends

Meg lehet változtatni a Kled ulti irányát?! – Nagyon úgy tűnik!


Már meg sem lepődünk, Vandiril újabb kiskaput talál, ezúttal egy egészen érdekes kombót hozott nekünk!

Kled egy hihetetlenül szórakoztató, ráadásul közel sem gyenge karakter. Híres a beszólásairól, valamint a megállíthatatlan “yolo” végső képességéről, aminek a hangját már minden League of Legends játékos keni-vágja.

A harcedzett yordle szeret mindig a felfordulás kellős közepén lenni, így kiválóan illeszkedik a karakterhez a rohamszerű ulti. Ami miatt viszont nagy felelősség használni, az az előbb említett megállíthatatlanság. Ha egy pontra elindítottuk a rohamot, Skaarl addig meg sem áll, amíg oda nem értünk. Az egyetlen módja, hogy ne jussunk el a végpontig, ha útközben találunk egy ellenséges hőst, nos akkor automatikusan nekicsapódik Kled és Skaarl, onnantól kezdve pedig újból rajtunk áll, hogy mit hozunk ki a dologból.

A legújabb rúnarendszerrel érkezett egy Hexflash nevű rúna, ez arra képes, hogy az elhasznált Flash képességünk lecseréli egy betöltős, valamilyen szinten gyengített másik Flashre. Nem is nagyon használják, egy-két karakteren jól működik, de az aktiválási ideje olyan hosszú, hogy sok esetben nem éri meg alkalmazni.

Kled esetében azonban újabb lehetőségekkel szolgál a rúna, úgy tűnik, hogy képes megváltoztatni a hős ultijának irányát és útvonalát! Bizonyos helyzetekben ez egy nagyon hasznos lehetőség lehet, reméljük Vandiril videójának láttán nem ugrik egyből a fejlesztőcsapat Klednek, hogy hotfixeljék ezt a kiskaput.

A Youtuber természetesen több karakterrel is kipróbálta a Hexflash mechanikát, de kizárólag csak Kleddel sikerült zökkenőmentesen reprodukálni a mozdulatot.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva