PUBG

Már nem sokáig szenvedünk a PUBG rettenetes szervereitől


Laggol, szaggat a játék? Nem hiába, viszont ha minden igaz, akkor nem sokáig!

Miután kipróbáltam először a PUBG-t az első halálom után rémülten tértem vissza a CS:GO-hoz, egyszerűen nem értettem, hogy ilyen szörnyű tickrate mellett, miért játsszák egyáltalán ezt a játékot. Aztán persze engem is beszippantott, mert hihetetlenül jó az ötlet és szórakoztató ez a játék is. A játék jelenleg még mindig nem készült el, ám a megjelenésig már 3 hét van csupán, ami egyúttal elhozza a megváltást, a jobb szervereket.

Miért ilyen rosszak a szerverek?

A PUBG hihetetlen népszerűségére még a fejlesztők sem készültek fel, így jelenleg Amazon felhő alapú szervereken fut a játék, ami korlátozza az erőforrást, főleg azért is, mert a netcode még mindig nem valami jól van megírva. Amikor pedig bevetik a tesztszervereket is, akkor még kevesebb erőforrás jut a játék éles változatára, így emiatt még nagyobb laggokat tapasztalunk.

Sajnos a szerverek nem igazán bírják a gyűrődést, a 100 ember eléggé megterhelő, ezért van az, hogy a játék elején nem tudunk olyan könnyen tárgyakat felvenni, ajtót nyitni. Konkrétan 7 -8 közötti tickrate van a játék elején és ahogy fogynak az emberek, úgy lesz egyre jobb. Átlagban pedig 17 tickrate van a játék során.

20 vs 128 tickrate

Ez azt jelenti, hogy egy másodperc alatt 17-szer kommunikál a szerverrel a gépünk, így ezért érezhetjük sokszor pontatlannak a hitboxot, pedig nem is azzal van a legnagyobb probléma. A CS:GO esetében ez alapvetően 64, de a jobb saját szervereken általában 128 a jellemző. Ehhez képest a PUBG 17-es tickrate-je ugye, hogy mennyire kevés? (hozzáteszem, a 64 tick miatt is rengetegen panaszkodnak a CS:GO-ban)

Mikor lesznek jobbak a szerverek?

Nemsokára, december 12-én megjelenik a játék és akkora ígérték a fejlesztők, hogy átköltöznek Microsoft szerverekre, amelyek sokkal jobb élményt fognak biztosítani a fejlettebb netcode mellett. Már nem kell olyan sokat várnunk, ám ha nem optimalizálják kellőképp, akkor megnőhet a játék gépigénye is némileg, erre jó példa a CS:GO, ahol ha 128 tickes szervereken játszunk a hivatalos 64 tickesek helyett, bőven kevesebb FPS-ünk van. Reméljük, hogy nem fog még jobban megnőni emiatt a játék gépigénye.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva