Egyre nagyobb figyelmet kapnak a mikrotranzakciók a politikában - most épp Franciaországban jött elő a téma.
Most már nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy nem csak a videojáték-világ kedélyeit borzolta fel a Star Wars Battlefront II körül kialakult botrány, a mikrotranzakciók és a Loot Boxok ügye ugyanis magasabb szintekre is eljutott. Jól mutatja ezt, hogy Belgiumban már egészen komolyan felvetődött a tiltás lehetősége a szerencsejáték párhuzam miatt.
Hogy mennyire komoly a helyzet, azt jól mutatja, hogy ezúttal nem a megszokott vagdalkozásról van szó. Az elmúlt évtizedekben már megszokottá vált, hogy a politika vagy a média simán belerúg a videojátékokba, ha éppen hibáztatni kell őket valamiért, most azonban sokkal inkább arról van szó, hogy magát az iparágat – meg persze a felhasználókat – szeretnék megvédeni és “tisztábbá tenni”.
Az egyik francia szenátor, Jérôme Durain nyílt leveléből legalábbis mindenképpen ez jön le, pozitív felütésű írással kereste meg ugyanis a francia szerencsejáték-felügyeletet (ARJEL).
“Az alig néhány éve még nagyon erőszakosnak beállított videojátékok megítélése ma már teljesen más: lehetővé teszik játékosok milliói számára, hogy kiteljesedjenek, illetve hogy a magas szintű sporthoz hasonló gyakorlatok jöjjenek létre.”
Éppen ezen értékek miatt érzi azonban úgy Durain, hogy oda kell figyelni a Loot Boxok ügyére:
“Bár ezen a ponton még nem gondolom, hogy szükség lenne konkrét jogszabályok bevezetésére, mégis felmerült bennem, hogy nem kellene-e nagyobb védelmet biztosítani a fogyasztóknak ezen a területen. A kozmetikai kiegészítőket adó Loot Boxok mára már elfogadottak lettek. Az úgynevezett Pay-to-Win gyakorlat azonban már jóval vitathatóbb, ahogy ezt a Star Wars Battlefront 2-vel kapcsolatos fejlemények is megmutatták.”
Durain szerint a szektornak szabályoznia kell önmagát: a hatóságoknak és az iparágnak össze kell fognia annak érdekében, hogy a videojátékok kapcsán ne merülhessen fel a szerencsejáték gondolata.
Európán belül is egyre több országban jutnak tehát ugyanarra a konklúzióra: hogy a Battlefield 2-féle pay-to-win botrányokat csírájában kell elfojtani, mind az iparág, mind pedig a játékosok védelmében. Ám hogy milyen következményei lesznek mindezeknek, az könnyen lehet, hogy csak évek múltán derül ki…
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!