Overwatch

Nagyon fontos update érkezett a matchmakinghez


Végre kisebb lesz a különbség a csapattársak között.

Csütörtök este, november utolsó óráiban befutott a legújabb frissítés az Overwatch-hoz. A patch a hősökön, illetve a különféle mechanikákon nem változtat, vagyis a konkrét játékmenetbe ezúttal nem nyúlt bele a Blizzard, mégis van egy fontos változás, amiről mindenképpen tudnotok kell!

A matchmakingről van szó, melyre sok panasz érkezett már – leginkább azért, mert nem ritkán előfordul, hogy túlságosan nagy a Skill Rating különbség a csapattársak között. Annak márpedig senki sem örül, ha Top 500 és Platinum játékosok kerülnek ugyanabba a meccsbe. A jó hír az, hogy a Blizzard végre változtatott: a frissítésnek köszönhetően mostantól kisebb lesz a Skill Rating különbség a játékosok között a csapaton belül.

“Ez a változtatás segít majd abban, hogy a játékosok olyan társakat és ellenfeleket kapjanak, akik hasonló szinten vannak, mint ők. Ez pedig élvezetesebb meccsekhez vezet majd” – mondja a fejlesztői kommentár a patch notes-ban.

Mostantól tehát kiegyensúlyozottabb összecsapásokra számíthatunk az Overwatch-ban – legalábbis papíron, de egy-két nap alatt a gyakorlatban is bebizonyosodik majd, hogy mennyit javult a matchmaking-rendszer.

A fenti változáson túl két bug is javításra került: egyrészt megszerelték Moira Biotic Orbját, amely néha átment a tereptárgyakon, másrészt a főmenün is javítani kellett, hiszen bizonyos játékosoknál előfordult, hogy használhatatlanná vált.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva