Gaming

Szinte mindenen változtatnak! Hatalmas update a Fortnite Battle Royale módhoz


Javulnak a szerverek, jobban személyre szabható karakterek jönnek és még ezer jó dolog a Fortnite közeljövőjéből!

A Fortnite fejlesztői jóformán minden részéhez hozzányúltak a játéknak, nem kis örömünkre. Számtalan változtatást eszközölnek, melyek a játékosok visszajelzéseik alapján kerülnek be, de vannak itt hiánypótló újdonságok is, szóval lássunk is neki:

Facebook invite egy kis Fortnite-hoz?

A fejlesztők bevallása szerint a jelenlegi szociális felülete a játéknak egyszerűen nem alkalmas arra, hogy új barátokat szerezzünk. Így egy sokkal összetettebb rendszeren dolgoznak, ahova még a közösségi oldalon regisztrált, szintén játszó ismerőseinket is felvehetjük majd.

További fejlesztés lesz egy olyan rendszer kialakítása, mely ütemezve engedélyezi adott régiónként például a duózást. Ehhez a fejlesztők folyamatos megfigyelés alatt tartják egyes régiók játékos számait.

Report rendszer visszajelzésekkel

Az eddigi büntetőrendszer a játékosok reportjain alapult, de úgy tűnik ez nem lesz hosszútávon működőképes. Sőt, visszajelzést sem kapott a panasztevő játékos, hogy az általa jelentett játékos ellen életbe lépett-e valamilyen szankció, vagy sem. A fejlesztők most egy jobb elemző modellen dolgoznak, hogy kiszűrhessük a szándékosan zavaró játékosokat, hogy hosszútávon barátságosabb játékosokat kaphassunk társnak.

Új lövési modell

Már folynak a belső tesztek az új rendszerrel, melynek lényege, hogy a vállba vett fegyvernek ne legyen kósza töltényei. Óvatosan kell azonban ehhez hozzányúlnia a fejlesztőknek, hisz a játék ütemét, és lefolyását nem szeretnék nagyon felborítani.

A belső tesztelések eredményei egyébként pozitívnak tűnnek. Természetesen még szükség van finomhangolásra, de mindenképp ígéretes az új rendszer. Megjelenés előtt talán még egy teszt szerveren is kipróbálhatjuk a majdnem végleges változást, hogy egy utolsó visszajelzési lehetőséggel éljünk, mielőtt bekerült az éles szerverekre is a változás.

Inventory újradolgozás

Hatalmas változást szeretnének ezen a területen a fejlesztők. Az új interfész sokkal letisztultabb, és sok-sok eszköz kezelési feladat lesz könnyebben elvégezhető a változás után. Egy eszköz kidobása például csak egy mozdulat lesz, de a loot felezése is dedikált gombot kap!

Mérkőzés utáni statisztikák

A fejlesztők szeretnének több információval szolgálni, miután mi, vagy a csapatunk elhalálozott. Az első meccs-végi képernyő módosítással átalakul az eddigi séma. A frissítés után a képernyő vicces, érdekes, és releváns információkat fog felsorolni a játékunkkal kapcsolatban.

Map újdonságok

Új helyszínek kerültek fel a térképre, hogy az üres területeket jobban kitöltsék. Ilyen például: New City POI

Ezen kívül is változik persze a térkép. Többek között például újradolgozzák a környezeteket, így a játékosok könnyebben határolhatják be magukat, hogy éppen hol helyezkednek el a térképen.

Személyre szabott modellek

Félretéve az esernyőt, a gliderek is ráncfelvarrást kapnak. Következő lépésként több részlet jelenik majd meg rajtuk, miközben megtartják a “régi szabást”.

De itt nem állnak meg a fejlesztők, tudják, hogy mire éheznek a játékosok! Szeretnék hát, hogy mindenki kiélhesse magát, ezért rengeteg egyedi, vagány, és szép kiegészítő kerül a játékba. Végre mindenki elégedett lehet!

További újdonságok

Hangok

  • Változnak a hangok egyes felületeken
  • Halkabbak lesznek a csapattársaink léptei
  • Javulnak a vertikális hangok
  • Módosulnak a csapdák hangjai
  • Módosítások a Launch Pad hangjaival
  • Javítanak egy hibát, mikor a fegyverhang nem mozgott a fegyverrel, ott hallatszott, ahol a torkolat tűz volt. Kellemetlen és zavaró lehet egy intenzív harcban.

SZERVER JAVULÁS!!!!!!!

Igen, igen, igen!!!11!1!! Végre javítanak a szervereken. Sőt ami azt illeti, ez egy állandó folyamat. Itt tartunk most:

Zöld – 0% adatvesztés | Piros – 3% vagy magasabb

Azonban a meccsek kezdetével még mindig baj van, az 50 tick ellenére is.

ÚJ JÁTÉKMÓD!!!!!

Ennek is nagyon örülünk! A fejlesztők csak korlátozott idejű kihívásokként jelölik őket. Mi sem tudjuk, hogy mik lesznek ezek, azonban az ígéretek szerint a feje tetejére fogják állítani a játékot, az első pedig egyenesen EPIC lesz!

Új Fortnite játékmódot mutatnak be egy hét múlva. De vajon mit? – gamer.hu

De mi lesz benne? Egyelőre csak találgatni tudunk… Alaposan bezsongtak a Fortnite Battle Royale játékosok, de van is rá okuk! A nyitóképernyőn ugyanis egy nagyon izgalmas üzenet bukkant fel nemrég: Hamarosan bejelentenek egy teljesen új játékmódot!

Irányítás

A célzás viselkedésén is megpróbálnak javítani, hogy jobban hasonlítson a már általunk jól ismert játékokéra. Na meg ugye ott van a scope érzékenység…khm.

Kitűzők

Idővel kitüntetéseket, kitűzőket kaphatunk majd 1-1 szebb megmozdulást. Ilyen például, mikor a levegőből ölünk meg valakit, például rakéta vetővel.

Konzolosok!

Ti sem maradtok ki a jóból. A fenti frissítéseket is természetesen megkapják a nem PC-n játszók is. Ezen felül azonban az EPIC GAMES a lehető leghamarabb szeretné kisajtolni az összes konzolból a “betonbiztos” 30 FPS-t. Egész hangzatos!

Van-e tovább? Van! De szerintünk ezek a legfontosabb változások. Hát nem csodálatos látni, mikor a fejlesztők ennyire gyorsan reagálnak a játékosok visszajelzéseire? Well played EPIC! Aki jobban elmerülne ERRE találja a teljes bejegyzést… készítsetek be egy kávét, jó hosszú a lista! 😉

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva