Counter Strike

EPL beharangozó: ez vár mától DeadFox-ékra, 3 erős meccsel kezdenek


Ma kezdődik az esl pro league 6. szezonjának döntője.

A HellRaisers már Odensben, Dániában várja az ESL Pro League döntőjét, hiszen hatalmas szerencsével, de lejutottak a világ legjobbjai közé, ahol nincs is olyan rossz dolguk!

DeadFox helyzetjelentés: ajándékokkal fogadták a HellRaisers ötösét Dániában

De kik is azok a legjobbak? A világ top 10 csapatából 6 részt vesz az eventen. A HR ezen a ranglistán jelen pillanatban a 22. helyet foglalja el, úgyhogy most lehet bizonyítani. Meg is lehet ám csinálni, Bencéék az online körökben elverték az Astralis-t, a FaZe-t, és hasonló kaliberű csapatokat. Ha ez itt is sikerülne, történelmet írnának.

Nézzük a csoportokat, amiket egy igen érdekes módszerrel állítottak össze. Az európai és az amerikai selejtezők első helyezettjei kerültek az “A” illetve a “B” csoportok élére, és ezután felváltva választottak ellenfeleket, egymásnak! Vagyis eldönthették, kit nem akarnak maguk mellé, és azt gyorsan az ellenfelek nyakára sózhatták. A nagy taktikázás után így néznek ki a csoportok:

hltv.org

Valljuk be, hogy nem lesz könnyű dolga a HellRaisers-nek, véleményünk szerint bőven az erősebb csoportban kaptak helyet. Persze innen is meg lehet ezt csinálni, azonban nem lesz könnyű dolguk. Mindenki játszik mindenkivel 1 BO1-et, a meccs győztese 3 pontot kap, aki csak overtime-ban tud győzni az 2-t, míg a hosszabbításos vesztes 1 pontot szerez. Pont a gyors BO1-ek miatt van esélye a HR-nek, ahogyan a netes szakasznál is így tudták megverni ezeket a csapatokat. Elég bonyolult a rendszer, itt részletes leírás a vétókról:

Csak hogy tiszta legyen: így vétóznak a csapatok az ESL Pro League-ben!

Az összdíjazás sem rossz, aki lejutott már most nyert 32 500$-t.

hltv.org

A első ellenfél a Luminosity, akivel szemben a legtöbb esélye van a HR-nek. Kedden 12 órakor indul a buli, ha tovább akarnak jutni az első 3 között, legalább 3 győzelemre szükségük lesz, így a Luminosity tényleg kötelező win kell hogy legyen! Szurkoljatok ti is az élő közvetítésen kedvenceteknek!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva