League of Legends

Faker interjú – “Elég feszült a légkör a csapaton belül, főleg Ambitionnel!”


Az Inven Global elkapta Fakert a reptéren egy gyors interjúra az All-Star gála előtt.

Faker a League of Legends Lionel Messi-je, vagy éppen Cristiano Ronaldo-ja, kinek hogy tetszik, ezért minden egyes alkalommal, ha szerepel valahol a játékos, nagy médiafigyelmet kap. Az idei év több ízben is érdekes a játékos kapcsán, ugyanis a 2017-es világbajnokság volt az első olyan világesemény, amit nem sikerült megnyernie csapatával a midesnek. Ráadásul éppen egy honfitárs buktatta őket a döntőben, a Samsung Galaxy elhappolta előlük a trófeát. Persze a játékos ettől még bőven hazája legjobb középső ösvényesének számít, így nem csoda, hogy idén is ott van Korea All-Star válogatottjában. Ami viszont eddig még sosem történt meg, hogy csapatából nem utazik vele senki. Így elég érdekes hangulat fogja fogadni a játékost, ugyanis a riválisaival együtt kell majd teljesítenie Los Angelesben.

Az Inven Global fel is tudott tenni neki pár kérdést az indulás előtt, s azon felül, hogy ezek a kérdések sokszor eléggé komolytalanok, azért lehet találni olyan idézetet az interjúból, amiről megéri beszélni.

Forrás: Inven Global

Inven Global: Nagyon sietsz, csak nem elaludtál?

Faker: Nem, igazából egészen korán keltem, le akartam vágatni a hajam, de később nyitott a fodrász szalon, mint kellett volna.

Inven Global: Többnyire nem csak egyedül utazol a csapatodból, ám az idei év egy kivétel. Mennyire feszült ilyenkor a légkör?

Faker: Eléggé feszült szokott lenni. Leginkább szerintem Ambitionnel leszünk az elején furcsa kapcsolatban, de biztos vagyok benne, hogy idővel feloldódik mindez. (Ambition a világbajnok Samsung Galaxy dzsungelese – a szerk.)

Inven Global: Többnyire ki szoktál esni az 1v1 kupa elején, van valami kitűzött célod az idei versenyre?

Faker: Az idei célom, hogy túljussak a bevezető körön. Azt hiszem ez lesz a célom, annyira csak nem lehet nehéz…

Inven Global: Számíthatunk hamisítatlan “Faker” hősválasztásokra?

Faker: Azon leszek, hogy letegyem a névjegyem és érdekes hősöket válasszak az All-Star gálán!

Elindultak tehát a játékosok Los Angelesbe, ahol a hét második felében fog zajlani a nagyobb régiók válogatottjainak versenye. Az All-Star gála első meccse közép-európai idő szerint december 8-án, pénteken, hajnali negyed 1-kor fog startolni!

 

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva