Counter Strike

K0nfig lassan tényleg kiérdemli a “legnagyobb toxic @&#$” trófeát, ha így halad


A North játékosa hatalmas arcoskodással indította a LAN-t, de még most is pörög, hogy utolsóként kiestek.

K0nfigról már régóta tudjuk, hogy fiatal kora és bimbózó karriere ellenére eléggé nagy önbizalommal bír. Már-már arrogánsnak is mernénk nevezni, sőt egyenesen toxic-nak.

Az egész még az ESL Pro Leage egyik korábbi döntőjén indult, ahol neme egyszerűséggel azt üzente a döntőbeli ellenfélnek:

“Sok sikert Kenny, úgyis szétb*szlak!”

Mikor a rajongók kérdőre vonták az eset után, még neki állt feljebb a dolog:

Aztán októberben jött az újabb alakítás, amikor egy FaZe ellen vereség után rain finoman odaszólt neki.

Forrás: Twitter

Így érkeztünk el a mostani ESL Pro League döntőig, ahol már a meccsek előtt elkezdte hergelni a fanokat.

Ezek után mindenki nagyon várta, tényleg odacsap-e az ellenfeleknek a döntő alatt, de a North 1 győzelemmel és 4 vereséggel zárt. Csoportutolsóként kullogtak haza, ami ekkora egó után azt hinnénk legalább kicsit felnyitotta k0nifg szemét. De nem, egy kicsit se:

Mindhárom amerikai csapattól kikaptak a meccsek során, ami nem annyira tetszett k0nfignak, de ilyen sportember akkor sem ír.

Hanem felemelt fejjel gratulál az őt legyőző csapatnak, és levonja a tanulságokat.

A kérdés csak az, k0nfig veszi-e a fáradtságot, hogy magába nézzen. Ha nem, úgy egész karrierét ez a toxic viselkedés kíséri majd végig…

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva