League of Legends

Megvan a League of Legends jelenlegi legerősebb karaktere!


Álmainkban sem gondoltuk volna, hogy erről a hősről ilyen kontextusban fogunk beszélni, de nincs mit tenni, ez van!

Természetesen a címben írt kijelentésünket a statisztikára alapozzuk, de nem csak úgy a levegőbe beszélünk, ilyen adatot még nem nagyon láttuk League of Legends karakter neve mellett! A tavalyi évben is dominánsnak számító hős győzelmi aránya a 7.24-es frissítés óta rakétaként repül fölfelé és nem tudjuk még hol lesz a vége. A karakter, akiről beszélünk az nem más, mint: Morgana.

Az irreális győzelmi arány, amiről beszélünk ráadásul nem is a támogató verzióját érinti, hanem a középső ösvényen érte el az áttörést a bukott angyal! A legutóbbi patch előtt 1% alatt volt a karakter választási aránya és egyáltalán nem volt szembetűnő a győzelmi aránya. Most, hogy kapott egy kis átalakítást a képességtára, pillanatok alatt bőven 3% fölé ugrott a választási aránya és meglépte a 60%-os győzelmi arányt is! Erre még Ezreal sem volt képes, amikor arról beszéltünk, hogy egyeduralkodója a játéknak, a maga 58%-os arányával.

A győzelmi és a választási arány (Forrás: Champion.gg)

Ez nem azt jelenti, hogy a titkos Morgana mainek hirtelen előmásztak a föld alól és átvették az irányítást, egészen egyszerűen Morgana jelenlegi formája ennyire OP. De mi az, ami ezt lehetővé teszi?

A válasz az új passzívjában és az átalakított W képességében rejlik. A passzívja módosítva lett, a karakter a sebzésének bizonyos százalékát visszagyógyítja magára, ez a gyógyítás a játék előrehaladtával erősödik, valamint nem csak ellenséges hősök megsebzése után működik, hanem a nagyobb minionok és a nagyobb neutrális szörnyek is aktiválják. A Tormented Soil (W) töltési ideje pedig minden egyes passzív használat után 5%-kal csökken, ami egy AOE sebző spell esetében hajmeresztően erős funkció.

Ez azt jelenti, hogy ha Morgana betalál a Q képességével és egyből alátol az ellenfél alá egy W-t, akkor a töltési idő csökkenés miatt, miután elmúlik az első W, már mehet is utána egy második. Ez pedig folyamatos gyógyítást is jelent Morganának. Ez az új berendezkedés hihetetlenül erős harass-t adott a hősnek, sőt, mostantól működőképes jungler is lehet, a neutrális szörnyeken is működő passzívja miatt.

Igen, Morgana mostantól a dzsungelben is megjelenhet, az ottani győzelmi aránya ugyan nem éri el a középső ösvényen hozott teljesítményét, ám így is egy tiszteletreméltó 52%-on csücsül jelenleg. Korábban már beszélt arról a Riot, hogy szeretnék Morganát a dzsungelben látni, ám arról nem volt szó, hogy az ösvényes verziót ilyen mértékben agyonszteroidozzák!

A 60% fölötti győzelmi arány egyáltalán nem normális, használjátok ki a karakter jelenlegi állapotát, mert szinte biztos, hogy hotfix fog érkezni, ez semmiképpen sem maradhat így.

UPDATE: Gyorsan reagált a Riot Games, ki is dobtak egy kisebb mikrofrissítést a hőshöz, bár olyan nagyon nem segített a helyzeten. Természetesen finomhangolásnak jó, ám véleményünk szerint ennél többre lesz szükség ahhoz, hogy határozottan lejjebb tornásszák azokat az arányokat!

Röviden: A W képesség töltési ideje 10 másodpercről 12-re nőtt. Valamint az életerőn alapuló sebzése már nem nő szintenként, 20% mostantól minden szinten. Ez megdobta a korai szakaszát, ám gyengítette a késeit. Ha proaktívak vagyunk a játék elején, akkor nem esünk el komolyabb momentumtól, az early game buff mind dzsungelben, mind pedig az ösvényen nagyon jól érződik. (A korábbi stádium: 15/20/25/30/35/40% {1/4/7/10/13/16-os szinteken}) Továbbá az életereje szintenként már csak 90-et ugrik 98 helyett. Ez leginkább a dzsungelt érintheti.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva