PUBG

Megérkezett az első frissítés PUBG 1.0-hoz


Javulást várhatunk a szervereken, azonban messze még a vége.

Magyar idő szerint hajnali három és hat hóra között zajlik le a frissítés. A fejlesztők elmondták, hogy sajnos valóban sokkal több lagot, rubberbandinget tapasztalhat(t)unk meccseink során az eddigiekhez képest. Ezt a problémát nem volt olyan egyszerű kijavítaniuk/felismerniük, hiszen nem csak egy kimondott dolog volt a bajok forrása.

A changelog bevezetője alapján ebben a frissítésben több javítást is eszközöltek a szerverek stabilitása érdekében és természetesen folytatták a szerverek optimalizációját is. Azonban ez még csak egy hosszú út kezdete, a mai frissítést követően várhatóak majd további frissítések a fenti jelenséggel kapcsolatban és folyamatosan tesztelik a szerverek működését is.

A világ
  • Mostantól egyenlő esélyekkel kerülhetünk be a 2 pályára, vége Miramar “egyeduralmának”.
Visszajátszások
  • Mostantól halálunk után várnunk kell három percet, mielőtt megnéznénk a meccs visszajátszását
    • Ezzel elkerülve azt, hogy azonnal megosszuk ellenfeleink pozícióját az életben maradt társainknak
Hibajavítások
  • Miramar térképére felkerültek az eddig hiányzó épületek / objektumok
  • Mostantól kevesebb eséllyel crashel a játék visszajátszás közben
    • Ha újraindítjuk a visszajátszást, onnan folytatja ahonnan előzőleg abbahagytuk
  • Javításra került az a hiba is, ami miatt a death cam és a visszajátszások eleje lemaradt sok esetben
  • Javították a BP-vel kapcsolatos hibákat, mostantól meg kell kapnunk minden esetben a pontokat
    • A fejlesztők dolgoznak a meg nem kapott pontok kompenzálásán is, hamarosan bővebb információval is szolgálnak majd erről
  • Javításra került az a hiba is, ami azt okozta, hogy látszólag ok nélkül meghaltunk esésben
  • Javították azt a hibát is, amikor bizonyos kerítéseket csak az egyik oldalról lehetett átlőni

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva