League of Legends

Ami jár az jár, impozáns gyűrűt kaptak a Samsungosok a VB győzelemért!


Az amerikai NFL-ből már jól ismert a bajnokoknak járó gyűrű, most a Samsung ajándékozta meg eggyel a (volt) játékosait.

A Samsung Galaxy játékosai megkapták, ami járt nekik, azaz a bajnokoknak járó gyűrűt a 2017-es világbajnoki győzelmükért.

A tavalyi év szeptemberében kvalifikálta magát a Samsung Galaxy a 2017-es világbajnokságra, amikor is legyőzték a kt Rolster csapatát, hogy Korea harmadik számú küldöttjeként küzdhessenek a világbajnoki címért Kínában. Innentől kezdve egy megállíthatatlan szuper szériába kerültek a srácok, ugyanis egészen a döntőig meneteltek, ráadásul vitathatatlan formában. A döntőben a háromszoros világbajnok SKT várta őket, s ezzel a profi League of Legends történetében először láthattunk világbajnoki döntő-visszavágót. Történetesen a 2016-os világbajnokság döntőjét is éppen ez a párosítás játszotta. Akkor az SKT nyert, így volt mit bizonyítani a Samsungnak. A bizonyítás sikerült, ám sokkal határozottabban, mint azt bárki is gondolta volna, sima 3-0-ás győzelemmel lett világbajnok a Samsung Galaxy csapata.

CoreJJ, a csapat támogató játékosa csak annyit mondott, van még bőven szabad ujja, így a jövőben is azon lesz, hogy gyarapíthassa a gyűjteményét. A vezetőedző, Edgar, ennél sokkal komolyabban kommentálta az esetet, megköszönte a szervezetnek a gesztust, valamint kifejezte háláját a korábbi közös munka kapcsán.

A Samsung Galaxy teljes League of Legends csapatát ugyanis kivásárolta a KSV eSports, így a friss világbajnok gárda teljesen új címer alatt indul majd neki a 2018-as idénynek.

Nyitókép: redbull.com

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva