Counter Strike

RpK állapota súlyos – Beugróval folytatja az EnVy


RpK-t pont a Majorön érte utol a betegség, reméljük hamarosan felépül és visszatérhet teljes erejével az első sorba.

A betegség a legerősebbeket is utoléri, ezúttal RpK, maga a tank küszködik egészségügyi problémákkal, amit csapattársa, ScreaM erősített meg legutóbbi interjújában. A belga játékos állítása szerint nagyon rosszul van RpK:

“RpK nagyon beteg, jelenleg járni sem tud”

RpK-n már meccs közben is látszott, hogy valami nincs rendben

A francia játékoson már tegnap, a Flash csapata elleni mérkőzés látszódott, hogy valami nincs rendben. Nem a játékbeli teljesítményére gondolunk, hiszen még ilyen állapotba is meglőtte az 1:1-es K/D-t (23-22), de a stúdióban már látszódott, hogy valami gond van. A csapat nem kockáztat, a mai napon közleményt adtak ki, hogy RpK ilyen állapotban nem tudja folytatni a Majort, a helyére pedig a csapat edzője,  Damien “maLeK” Marcel fog beugrani, ami nem túl jó hír a csapat számára, hiszen maLeK sosem játszott profiként. Mindössze pár kört játszott korábban a FaZe ellen, szintén mint beugró. Az EnVy taktikákat viszont ő is tudja, remélhetőleg a gránátokkal is elboldogul, de az egészen biztos, hogy RpK-t nem fogja tudni pótolni maradéktalanul.

A felállás így a következő:

France Vincent “Happy” Schopenhauer
France Christophe “SIXER” Xia
France Alexandre “xms” Forté
Belgium Adil “ScreaM” Benrlitom
France Damien “maLeK” Marcel

Jobbulást kívánunk RpK-nak, reméljük hamar visszatér a csapatba!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva