Counter Strike

Megérkeztek a legendák, brutál meccseket hoz a Major első köre


Ma délután kezdődik a Major következő szakasza, ismét négy napon át izgulhatunk a legjobb csapatok meccsein és az ingyenes ládákon.

A Major még a legendák nélkül indult, mostanra viszont elérkezett a főszakasz. Elég beton meccseket kaptunk az első körre, érhető is, ugyanis a világ legjobb 16 csapata fog összecsapni.  Érdemes lesz velünk tartanotok, ugyanis továbbra is a Gamer.hu hivatalos Twitch csatornáján nézhetitek a meccseket, illetve ugyanitt kaphattok dropokat. Az első mérkőzés 16:00-tól rajtol, alább sorrendben láthatjátok őket:

North vs. Vega Squaron

A North csapatát is régen láttuk pályára lépni, akkor is igencsak vegyesen ment a játék, azonban tapasztalt játékosokról beszélünk. A másik oldalon az oroszokat már láttuk játszani párszor az előző hétvégén, a kvalifikációs szakasz nagy meglepetései. Kérdéses azonban, hogy az agresszív játékukat mennyire tudja majd egy tier 1 csapat kivédeni. Ugyanis a Vega az agresszív rush-on kívül nem nagyon tud mit csinálni, így ha erősebben letartják őket, könnyen véget érhet a Major számukra.

Virtus.Pro vs. Quantum Bellator Fire

Ez egy abszolút kérdéses csata, a lengyelek talán a leginkonzisztensebb csapat az egész pro sceneben, a QBF viszont csoda, hogy itt van. A VP legutóbbi meccseiért pedig a WESG Barcelonai kvalifikációjáig kell visszamenni az időbe, ami valljuk be, hogy nem most volt. Kérdés, hogy mennyire fogják komolyan venni a Majort, akár ki is eshetnek az elején, de lehet, hogy a döntő környékéig is viszik. Valljuk be, a VP mostanság inkább már brand mint ténylegesen pro csapat. Aztán lehet hogy rácáfolnak, kiderül este!

BIG vs. Liquid

A BIG az előző Major nagy meglepetése volt, bár egy bug botrány is a nevükhöz fűződik. Ez szinte egy abszolút 50-50 meccs, bár több fogadóoldal inkább a Liquid oldalára dönti a mérleget, ne feledjétek azonban, hogy az amerikaiknál Zews, a coach is játszik. Aki bár ügyes, nem tud egyensúlyozni egy pro játékost.

fnatic vs. FaZe

Bár a FaZe nem makulátlanul jött ki kvalis szakaszból, ennek ellenére komoly esélyeik vannak a torna megnyerésére. A fogadó oldalak szerint 70-30 az esély arra, hogy a FaZe húzza be a meccset. A fnaticnak nagyot kéne durrantani a győzelemért, bár ez nem lehetetlen, ugyebár a Vega Squadronnak összejött.

Astralis vs. mousesports

Bár dev1ce visszatért betegségéből, az AWP-t azóta dupreeh forgatja, így kérdéses, hogy mennyire lesz régi önmaga a csapat, illetve dev1ce. A mouz-nak nem megy rosszul a játék, de dev1ce azt nyilatkozta, hogy úgy gondolják bőven van esélyük megnyerni az eventet. Sokan mások is így gondolják, úgyhogy nem lesz könnyű dolga a dánoknak.

Cloud9 vs. G2

A 100 Thiefs hiánya miatt 9 csapat jött tovább a Kvalifikációs szakaszból, így akár mondhatnánk, hogy ennek a két csapatnak könnyebb dolga van, mert nem “legenda-kihívó”, hanem “kihívó-kihívó” a párosítás. Ugyanakkor ez a két együttes érkezett veretlenül, így végre pontot tehetnek az kérdés tetjére, hogy ki is a Kvali szakasz igazi győztese.

Gambit vs Na’Vi

Az előző Majort a Gambit nyerte, nagy szerepet játszott ebben Zeus briliáns irányítása. Zeus azóta visszatért a Na’Vi-ba, szóval ez a meccs már csak ezért is érdekes lehet. Itt is igencsak 50-50 a kimenetel.

SK vs. Space Soldiers

A brazilokat mostanság a világ legjobb csapataként szokás emlegetni, minden meg van bennük, hogy megnyerjék a tornát. A Space Soldiers játékosai még tapasztalatlanok, de nagyon erősek nyers skillben, akár meg is szorongathatják az SK-t, de legyőzni nem hiszem, hogy le tudnák őket.

Péntektől 4 napon át tehát jönnek a legjobbak, akiket ezúttal is a Gamer.hu Twitch csatornáján nézhettek. Az állandó, ingyenes láda drop mellett ezúttal HyperX nyereményjáték is lesz!

Major beharangozó – Top 3 hollywoodi meccs az első körben – gamer.hu

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva