Counter Strike

Major összefoglaló 2. nap – A Cloud9, a VP és a North is a kiesés határán!


Furcsa nap volt a tegnapi, a QBF tovább menetelt, a VP tovább estett néhány társával egyetemben.

A tegnapi napon az első meccsek vesztesei a vesztesekkel, a győztesei a győztesekkel ütköztek meg.

Quantum Bellator Fire vs. Gambit 19:16 inferno

Rögtön az első mérkőzés hosszabbításra nyúlt. Hatalmas forgatások mentek a pályán, 200IQ-s körök, a csapatok pedig mindent elkövettek annak érdekében, hogy felülkerekedjenek a másikon. Azonban követtek el hatalmas hibákat, buktak el fegyverrel eco kört úgy, hogy 5v3 volt a fegyveres a csapat javára. A Gambit pedig óriási force-okat húzott teljesen indokolatlanul, egyszerűen nem akartak full eco-t, helyette szinte mindig rávettek, emiatt ritkán láthattuk őket teljes settel a CT oldal vége felé. A QBF ezzel egyike a kevés 2:0-ás csapatnak, ma a továbbjutásért játszanak.

Space Soldiers vs. Cloud9 16:13 cobblestone

A törökök brutálisan támadnak, ahogy ezt megszokhattuk tőlük, azonban a CT oldal nem a barátjuk. Olyannyira nem, hogy úgy látszott, hogy comebackelnek az amerikaiak, egészen 14:13-ig jöttek fel, amikor paz megunta a meccset, majd egy gyors awp ace-szel zárta a mérkőzést. Bajban most a C9, visszatért a Major-átok, ugyanis ma a tét a kiesés.

FaZe vs. Vega Squadron 16:3 Train

A Kvalifikációs szakaszban csupán a Vega tudta megverni a világ második legjobb csapatát, itt volt az esély azonban a visszavágóra a FaZe részéről. Vagy ennyire felkészültek, vagy csak simán ráfeküdtek a meccsre, ugyanis esélyt sem hagytak a Vegának, pikk-pakk lerendezték őket.

G2 vs. Liquid 16:8 Inferno

A G2 megállíthatalan, NBK-t nem zavarják a füstök csak megy és darál. A franciák nagyon elkapták a fonalat, a Liquid nem tudott mit csinálni a pályán, ahova mentek fixen haltak. Nagyon jól olvasta a játékot a G2, talán ezért is ment ilyen könnyen játék.

SK vs. mousesports 16:12 Mirage

Úgy néz ki, az SK az a csapat, aki be meri vállalni ezt a mapot a mousesports ellen.  Sokáig úgy ment a meccs mint a Space Soldiers ellen az SK-nak ment azelőtt. A brazilok azonban ct oldalon verhetelenek voltak. A mouz mindig be tudott jutni lerakóra, majd az SK megérkezett a retakere és mindig összejött nekik. Oskar és ropz húzta a csapatot a csapatot az egyik oldalon, a másikon coldzera volt a nagy carryző gép. Sok kört úgy nyertek meg a brazilok, hogy teljesen kiszámíthatalanul betoppant egy lurker a mouz mögé, ami igencsak fájdalmasan érintette őket.

Virtus.Pro vs. fnatic 6:16 Inferno

A lengyeleket Major-klasszis csapatnak szokták emlegetni, úgy néz ki ez idén elmarad. Nagyon gyenge teljesítményt mutatnak a srácok, esedékes a 0:3-as búcsúzás. Az összecsapás nagyon szenvedős volt, egyik csapat sem játszott gyors köröket, de amit csináltak sem volt mindig jó. Nézni meg pláne nem. A kérdés az, hogy ha most kiesik a VP, le tudna-e majd jönni egy minorról, mert ez a teljesítmény oda sem lesz elég.

BIG vs. Na’Vi 1:16 Inferno

Majdnem megszületett az első 16:0 az idei Majoron. A pisztolykört tudta lehozni a BIG, majd a Na’Vi esélyt nem hagyott nekik. Ugyanabból a pozícióból többször tudtak többet ölni (3-4 kill), és a BIG legközelebb sem nézett be oda, teljesen bealudtak. Gyors alázás volt, úgy néz ki nincs BIG bug, nincs győzelem?

Astralis vs. North 16:14 Train

Az Astralis választotta magát CT oldalra, teljesen érthető itt Trainen, a vonatos pálya inkább a védekező csapatnak kedvez. Ezt teljesen felborították dev1ce-ék, ugyanis mindössze 4 kört tudtak védeni, DE 12-őt sikerült támadni. Megszenvedtek tehát a győzelemért, de sikerült.

Borítókép: HLTV

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva