League of Legends

Katarina és Jarvan IV is megsínyli majd a 8.3-at!


A következő mini-patch újból előveszi Jarvant és Katarinát, ám közel sem buff fog érkezni.

Katarina és Jarvan IV az előszezon startja óta folyamatos téma a közösségi fórumokon, nemes egyszerűséggel azért, mert hihetetlenül erősek jelenleg.

Akik már unják, hogy a rangsorolt meccseiken Katarinák és Jarvanok takarítják el őket egy másodperc alatt, ne féljenek, hamarosan remélhetőleg megszűnik a “nyomor”, ugyanis a Riot hivatalosan is bejelentette, a 8.3-as frissítésben nerf érkezik a két karakterre.

Mindkét karakter átvészelt már egy nerf-hullámot, a 7.24, valamint a 7.24B patchben is voltak olyan módosítások, ami a két hőst célozták. Viszont összességében ezek nem oldottak meg semmit, mindkét karakter dominál azóta is, ezért jöhet a második felvonás. A nerf jellegéről még nem tudni, ám az bizonyos, hogy jó mélyre fognak ásni a fejlesztők, elvégre ők sem szeretnének folyamatosan ezzel a két karakterrel foglalkozni.

Jelenleg Katarina az egyik legjobb választás a középső ösvényre, ha LP-t szeretnénk farmolni. Lényegében egy anti-meta választás, minden éppen meta kontroll mage ellen kiválóan működik – igen, rólad beszélünk Zoe -, így nem kérdés, hogy miért kap helyet az OP csoportban. Nerf ide vagy oda, drasztikus változásoknak kell érkezniük, ha Katát ki szeretnék billenteni a helyéről.

Jarvan IV, másrészről már egy jó ideje hihetetlenül erős, az új rúnarendszer bevezetése pedig nem tudott ezen változtatni, sőt. Nincs mit tenni a Q képessége és a passzívja túlontúl effektív, arról nem is beszélve, hogy kiváló tisztogatás és gank lehetőségek társulnak hozzájuk. A 7.24-ben mind a Q, mind pedig a passzív kapott egy határozott nerfet, ám a gyakorlatban ez semmit sem változtatott, még mindig az egyik legdominánsabb karakter a dzsungelesek között. A 8.3-ban érkező módosításoknak drasztikusnak kell lenniük, ha ez nem történik meg, nem valószínű, hogy meginog Jarvan uralma.

Katarina és Jarvan várható nerfjei a 8.3-ban érkezhetnek, körülbelül két hét múlva, ha valami megzavarja a tesztfolyamatot a PBE-n, akkor esetlegesen átcsúszhat ez a megjelenés a 8.4-es frissítésbe. De reménykedjünk benne, hogy minden a lehető legnagyobb rendben fog zajlani és a nerfek néhány hét múlva már az élő szervereket is elérik majd.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva