Counter Strike

Exkluzív: eddig pár kép szivárgott csak ki a Major arénájáról, de ennyi is éppen elég


A bostoni csarnokban már ezerrel készülődnek a szervezők, és ebből egy kis ízelítőt is kaptunk.

Pénteken indul az ELEAGUE Major 2018 rájátszása, már csak 8 csapat van versenyben a legrangosabb címért. Az összes meccsen természetesen magyar közvetítés mellett izgulhattok, kőkemény meccsekkel jön a Top8.

Ki nyerheti meg ezt az őrült Majort? Mi lesz a playoffban? – ELEAGUE 2018 esélylatolgatás – gamer.hu

A válasz röviden az, hogy bárki! De tényleg. Vannak itt korábbi legendák és Minor selejtezőből indult kiscsapatok is, mégis hiba lenne akárkit leírni. Elérkeztünk a Major utolsó hétvégéjéhez, ahol az eddig nyolc legjobb csapat ütközik meg. Most lesz csak igazán izgalmas a buli!

A helyszín az atlantai stúdió után végre nyilvános térre költözik. Érkezik a helyszíni közönség, az őrült hangulat és a fanatikus szurkolás a kedvenceknek.

Az Agganis Arena telt házat ígér, a Bostoni Egyetem területén lévő csarnokba 7200 főt várnak a jegyeladások alapján.

Bár alapvetően egy jégkorong pályaként funkcionál, számos rendezvénynek, koncertnek és előadásnak is otthont adott már az aréna.

Esport versenyt viszont még nem rendezett, így sokan kételkedtek, milyen dizájnnal rukkolnak majd elő a helyiek. Egyelőre nem sokat tudunk, de lehet, hogy ennél több nem is kell:

Csak néhány kép szivárgott ugyanis ki, de az tökéletesen megmutat mindent.

Játékosok középen, óriáskivetítő fölül mind a 4 irányba, szurkolók ülőhelyekkel mindenhol. Tökéletes mása a PGL krakkói látványvilágának, amiért odáig volt a közönség. Ha ezúttal is ez lesz a menü, kizárt, hogy az amerikai közönség ne szájtátva bámulja a köröket!

Pénteken 16 órától indul a rájátszás, hétvégi CS:GO ünnep kezdődik 3 napon át, magyar közvetítéssel.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva