Mindössze három nappal a megjelenés után nerfelték a legújabb karaktert.
Február 6-án jelent meg a World of Warcraft világából adaptált Maiev, akit úgy harangoztak be, mint megoldást, a túl mobilis (például Genji) hősökre, ugyanis mind az Umbral Bind, mind a Warden’s Cage ellehetetleníti őket a meneküléstől.
A szándék lehet, hogy ez volt, a megvalósítás azonban a számokat tekintve semmiképp sem sikerült jól. Hamar felugrott a nyolcadik helyre a legtöbbet bannolt hősök listáján, ami még nem is olyan meglepő, hisz sokszor azért tiltunk valakit, mert új és nem ismerjük, de emellé 64%-os win rate is párosult.
Láttunk már brokenként kiadott hősöket, többek közt Xul és Malthael is elképesztően erős volt kezdetben, de az biztos, hogy Maiev az első, akinél ennyire gyorsan közbeavatkozott a Blizzard.
Csökkentették a sebzését és a túlélési esélyeit, de nem nyúltak hozzá a sokak által legproblémásabbnak vélt képességéhez, a Fan of Knives-hoz.
A legnagyobb gond ezzel a spellel, hogy túl könnyen megy le 0.5 másodpercre a CD-je (csak két ellenfelet kell eltalálni), illetve ezáltal (valamint, hogy ekkor visszaadja a manaköltségét) folyamatosan spammelhetővé válik. Ezt egyelőre úgy látszik nem akarja megváltoztatni a Blizzard, meglátjuk, hogy ugyanolyan makacsan ragaszkodnak-e hozzá, mint Genji egyértelműen túl erős Swift Strike-jához.
Végezetül álljon itt egy videó azok számára, akik nem ismerték volna Maiev mire képes. A KSV Black dél-koreai játékosa, Jae Won “Rich” 2v5-ből hozott ki kis híján pentakillt. Kétségtelen, három szint előnye volt az ellenfél csapatával szemben, de tucatszor elnyomta a Fan of Knives spellt ellenfeleire – ez azért valljuk be, nem normális.
Reméljük a jövőben jobban kitesztelik a hősöket a tesztszerveren, de mindenképp dicséretes, hogy ilyen hamar kijavították, amit elrontottak!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!