League of LegendsGameplay

Bruiser Update – Friss részletek derültek ki az új rúnáról!



Már több hónapja téma, hogy a Bruiser karakterek új rúnát kapnak. Most Meddler árult el néhány újdonságot a tesztelésről.

Az első teljesen új rúna a rúnarendszer átalakítása óta, jelenleg is kísérleti stádiumban van, ám a League of Legends legújabb bővítménye folyamatosan fejlődik, legalábbis az egyik vezető fejlesztő szerint. Riot Meddler ragadt klaviatúrát nemrég, hogy egy-két új információval szolgáljon a rúna jelenlegi helyzetéről.

Ugyan még nevet nem kapott az új Keystone, két dolog már-már biztos. Hogy melyik ágat fogja erősíteni, valamint, hogy mely karakterek fogják tudni leginkább kihasználni. Jelenleg úgy néz ki, hogy a Resolve ágra fog érkezni az új rúna, arra az ágra, amit a leginkább használnak a Bruiser karakterek. Azok a hősök, akik ugyan tankosabbak az átlagnál, ám nem elhanyagolható a sebzésük, ilyen például Darius. Ezek a hősök a játék jelen stádiumában nincsenek ellátva fantasztikus lehetőségekkel, a most elérhető Keystone-ok közül ugyan van, amit tudnak használni, ám kizárólag tessék-lássék módon. A Riot éppen ezért döntött úgy, hogy szükség lesz egy teljesen új rúnára, amit házon belül már egy ideje el is kezdtek tesztelni. A legutóbbi Gameplay Thoughts bejegyzésben Meddler újabb részleteket árult el a tesztelésről:

“Folyamatosan dolgozunk a játék legújabb rúnáján, amit a Resolve ágra tervezünk. Néhány aspektusa már kezd kialakulni, ugyan még semmi sem végleges, de jelenleg elég jó teszteredményeket hoz, egy olyan opció, ami duális törést (dual penetration), azaz mind varázstörést (magic penetration), mind pedig páncéltörést (armor penetration) kölcsönöz a használójának. Ezek a törések százalékos értékek jelenleg. Ez a lehetőség kiváló azoknak a karaktereknek, akiknek kevert sebzésük van.”

Ugyan az új rúna elsődlegesen a tankosabb, Bruisereknek van kitalálva, óvatosnak kell lenniük a fejlesztőknek, nehogy valami olyasmit készítsenek, ami más karaktertípusokat is az egekbe röpít. Például néhány távolsági hőst. Corki például hihetetlenül OP lenne az előbb leírt rúnával, s ugyan a Riotnak nem célja teljes egészében a Bruiserekre tervezni a Keystone-t, egy ilyen “buff” Corkit könnyen a meta élére röpítené.

“Nagy kihívása a tervezési folyamatnak az egyensúly megtartása. Nem szeretnénk olyan rúnát készíteni, amivel a távolsági karakterek dominálni tudnak. Egy új mechanikát szeretnénk létrehozni, ami a bónuszt sajátos módon hívja elő. Például az ellenséges hősök közelsége, vagy egy bizonyos mennyiségű defenzív/offenzív stat. Folyamatosan próbálgatjuk a lehetőségeket, nem fogunk félkész munkát kiadni a kezünkből.”

Pörög tehát az új rúna fejlesztése, s már rendesen a tesztfázis közepe felé tart a projekt, ha a végstádiumnak a PBE-t tekintjük. Reméljük hamarosan még több részletet megtudunk majd, s szépen lassan javul a Briuserek helyzete a játékban.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 gamer.hu | minden jog fenntartva