League of Legends

Bone Plating – A 8.4 egyik legnagyobb újítása


Több új rúna is érkezik a 8.4-es frissítésben, már írtunk a Time Warp Tonic-ról, most a Bone Plating mutatkozik be.

Már hetek óta jelentjük a legújabb, 8.4-es frissítés ciklusba érkező változásokat, s most végre elérkeztünk arra a pontra, hogy már nincs sok a masszív egyensúly változásokat eredményező patch-ig. A jövőhéten érkező 8.4 egy meghatározó frissítés lesz, tömve van buffokkal, nerfekkel, de még néhány új rúna is felkerült a módosítások listájára. Az egyik legkiemelkedőbb ezek közül a Bone Plating, aminek mindenképpen óriási szerepe lesz a játék kései szakaszában.

Viszont nem éppen úgy, ahogyan ezt sokan gondolnák. Maga a rúna nem a játék vége felé lesz erős, hanem a korai szakaszban ad biztonságot olyan hősöknek, akiknek egyetlen feladatuk van, scale-elni a játék végéig, majd egyedül lebontani mindenkit. Az új rúna pofonegyszerűen működik, miután sebzést szenvedtünk el egy ellenséges karaktertől, a következő három sebzés, amit bekapunk gyengülni fog.

Sőt a rúna töltési ideje sincsen az egekben, abszolút elfogadható, 45 másodpercet kell várnunk a Bone Plating újabb aktiválódásáig. Gondoljunk csak bele mennyire fantasztikus lesz ez a rúna a burst karakterek ellen, vagy az effektívebben gankelő dzsungelesek kivédekezésében. Minimum 60 sebzés csökkentés a korai szakaszban életmentő lehet, ezzel pedig nem adunk “ingyen” tapasztalati pontot és aranyat az ellenfeleinknek, mi pedig játékban maradunk, hogy tovább halmozzuk az erőnket a kései szakaszra vagy a csapatharcokra. Éppen ezért ne lepődjünk meg, ha a Bone Plating visszahozza a late-game hypercarry metát.

Ha másra nem, arra biztosan használható lesz, hogy egy proaktív ösvényes ellenfelet lenyugtasson és arra legyen kényszerítve, hogy a rúna töltési idejét kijátszva támadjon. Több teret engedve ezzel a “védekező” félnek. A Resolve ágba érkező Bone Platingnek tehát valószínűleg nagy szerepe lesz a 8.4-es frissítés után, új irányba lendítve a metát és akár a mérkőzések játékidejét.

A rúna egy jó ötlet, ám jelenleg véleményünk szerint túl erős, technikailag simán Keystone is lehetne. És mivel egy “kisebb” rúnáról van szó, simán beilleszthető más rúnakombinációkba is, így biztosan nagyon sokat fogjuk látni a jövőben.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva