Fifa

Nem jött össze a bravúr, Szalai kimaradt a hét csapatából


Megérkezett a Team of the Week 22.

Ezen a héten a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel vártuk, hogy az EA bejelentse, kik kerülnek be a hét csapatába a FIFA 18-ban, hiszen a hétvégén duplázó Szalai Ádám személyében magyar játékosért is szoríthattunk. Íme a Team of the Week 22!

A szenzáció végül sajnos elmaradt: az EA Sports nem tette be a keretbe a Hoffenheim támadóját. Bekerült helyette a csapattárs Kramaric, aki szintén két gólt szerzett a Mainz ellen – hiába érdemelte ki Szalai a “Meccs embere” titulust a mérkőzés után, úgy tűnik, ez nem volt elég.

Azon bizonyára nem lepődik meg senki, hogy Agüero befért a kezdőbe, hiszen a Manchester City csatára négy gólt is szerzett a hétvégi fordulóban. Ő lett az első a FIFA 18 történetében, akit negyedik alkalommal is beválasztottak a Team of the Weekbe.

Kép: FIFA Forums

Bekerült a csapatba a várakozásoknak megfelelően a triplázó Cristiano Ronaldo, akiből így már egy 96-os verzió is elérhető lesz, de Firmino, Vertonghen és Parejo is igen szép értékekkel bír immáron.

Az új In-Form kártyák szokás szerint szerda este 7 órától lesznek bonthatóak, így akinek valamelyik fenti játékosra fáj a foga, az ekkortól próbálkozhat a megszerzésükkel egy héten keresztül.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva