PUBG

A WSE megvált Getroitz-tól


A WSE szakított Getroitz-cal, a játékos nem kívánta tisztázni magát.

A mai nap kirobbant botrány után a Wonder Stag e-Sports vezetősége sem ment el szó nélkül. Aki kihagyta volna, az az alábbi cikkben elolvashatja a történteket.

Máris megvan az első hazai fél-profi csaló PUBG-ben – WSE Getroitz lebukott – gamer.hu

Az első hazai csalóra nem kellett sokat várni, sajnos máris próbálkoznak pedig csak most kezdődött el az esport része a játéknak. A PUBG háza táján folyik az élet, nemcsak a nemzetközi, de még a hazai mezőnyben is egyre gyakrabban mérhetik össze a játékosok a tudásukat, emiatt a WSE elindított egy PUBG csapatot, aminek a tagja Getroitz, akit korábban LoL-ban láthattunk versenyezni, még is készült vele.

Röviden, kiderült, hogy a WSE játékosának, Getroitz-nak új Steam accountja lett, a régire pedig egy Battleye ban került. A csapattársainak pedig azt mondta, hogy kapott a WSE-től egy új accountot, ezért eladta a korábbit. Most viszont a WSE vezetősége megerősítette, hogy tényleg nem kapott tőlük semmiféle új accountot. A délelőtti cikk óta pedig nem tudták elérni a játékost semmilyen formában – pedig vélhetően értesült a hírről, ugyanis több Facebook csoportba is tagelték, ezekből ő azonnal kilépett – ezért a csapat megszünteti az együttműködést.

Wonder Stag e-Sports az alábbi közleményt adta ki a Facebook oldalán:

“Sokkoló hír látott napvilágot a mai napon, mely végtelen szomorúsággal tölt el bennünket. PUBG csapatunk egyik tagja, Getroitz (korábbi?) játékfiókja bannolásra került, vélhetően csalásért, kb. 8 napja. Azóta egy új fiókon folytatta a játékot, tudomásunk szerint korábbi fiókját eladta.
Természetesen azonnal megkerestük Getrot és szerettük volna meghallgatni az álláspontját, de semmilyen kommunikációs csatornán nem értük el.
A Wonder Stag e-Sports a csalás és illegális tevékenységek minden formáját egyértelműen elutasítja, csak és kizárólag a tiszta és sportszerű játékot és viselkedést tartjuk elfogadhatónak, ezért azonnali hatállyal minden kooperációt és együttműködést megszüntettünk az érintett játékossal – ugyan a csalásról és annak részleteiről nincsenek egyértelmű információink, de a felhasználói fiókokkal való kereskedés, valamint a csapattársainak megtévesztése, miszerint a WSE biztosított számára új fiókot névváltoztatás céljából, elegendőek számunkra.
Sajnálatos módon nem tudjuk monitorozni folyamatosan a játékosainkat, igyekszünk a szervezet értékrendjét a lehető legjobban átadni a csapattagoknak, de mint a fent említett példa is mutatja – van, hogy ez kevés.
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek aki segített az ügy részleteinek kiderítésében és köszönjük, hogy ilyen nehéz időkben is kitartotok mellettünk!”

Forrás: WSE Facebook oldal

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva