PUBG

Lecsalták a PUBG All-Star kupát? Rengeteg gyanús dolog került elő


Az online döntőn elég sok érdekesség történt, többek között feltűnt a közösség által korábban csalózott Zelendra és elhozta az első díjat.

A TwitchRivals PUBG kupa pontrendszere elég nagy port kavart a PUBG közösség berkein belül, hiszen a helyezések között csupán 1 pont eltérés volt, továbbá azt sem vették figyelembe, hogy mennyit ölt a csapat. Az indulókról illetve, az eredményről már írtunk korábban, amin sokan meglepődtek, hogy Dr. Disrespecték nem értek el valami előkelő helyezést, továbbá, hogy Shroudék csak másodikak lettek, pedig ők nyerték a legtöbb kört.

TwitchRivals All-Stars PUBG kupa – Shroudék nyerték a legtöbb pénzt, mégis csak másodikak lettek – gamer.hu

Az All-Star kupa végeredménye meglehetősen érdekesen sikerült, de ennek is meg van az oka. A TwitchRivals elég érdekes pontrendszerrel rukkolt elő, valahogy nem volt olyan nagy súlya a killeknek, de még a helyezésnek sem. A pontokat ugyanis az alapján kapták a csapatok, hogy hanyadikok lettek, viszont egészen minimális különbségek voltak a helyezések között.

Az első helyezést a Speshimen csapata nyerte el, akinek az egyik játékosuk viszont már korábban is többször volt csalással gyanúsítva. Zelendra twitch-en a játéka miatt lett felkapott, viszont nem a pure skill miatt, hanem inkább az érdekesebb ember feletti képességén szoktak ámulni a nézők, mutatunk ezek közül párat.

Elég érdekes, hogy míg mi semmit nem látunk a második játékosból a fű miatt, Zelendra mindent pontosan tud és széttúr 2 embert is.

Szintén úgy kezd el lőni, hogy semmi nem látszik, ő viszont átlát a fán ezek szerint.

A csalók gyakran bindelik a balra/jobbra hajolásra a WH-t, amiből persze semmi nem látszik a stream nézőknek, hiszen csak a játékot veszi fel, az cheat overlay-t nem. Nagyon úgy tűnik, hogy itt is hasonlóról van szó.

Amikor elkezdenek lőni, de te egyből spotolod a másik kettőt és mindenkit a halálba küldesz..

Nem csak Zelendra volt gyanús, itt van Anthony, akinek egészen jól megy az Ak spray controllja. A legtöbben utálják a fegyvert, viszont, ha mindenki így tudná kontrollálni, akkor egészen biztosan sokkal közkedveltebb lenne. Mod: Ezt a spray-t a spectator módnak köszönhetjük, a játékosnál látszik, hogy van azért visszarúgása a fegyvernek, csak ügyesen kontrollálja azt, szerintünk így egyáltalán nem gyanús a történet.

A C9 játékosa, Frolicer pedig twitterre írta ki, hogy legalább négy cheat weboldalt is összefüggésbe tudtak hozni Zelendra nevével:

Sőt, Zelendra csapattársa maga ismerte be, hogy egy másik játékban csalt!

Ha az elkövetkezőkben nem akar hasonló botrányt a PUBG Corp., akkor sokkal komolyabban kell venniük a játék védelmét, vagy az online kupákat el kell engedniük. Az biztos, hogy ez így nincs rendben.

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva