PUBG

Szavazás: Szerinted melyik a legidegesítőbb hiba a PUBG-ben, amit javítani kellene?


Téged melyik játékhiba zavar leginkább? Mondd el a véleményed!

A játékban jelenleg elég sok idegesítő hiba van, amelyeket a PUBG Corp. már csokorba is szedett “Known bugs” címszó alatt. Ezzel csupán két probléma van, egyrészt nem tartalmaz minden ismert bugot, másrészt, ha tudják, hogy ennyi hiba van a játékban, akkor miért nem javították még mindig? Na de próbáljuk túltenni magunkat ezen, most arra lennénk kíváncsiak, hogy mi az a játékhiba, amit elsőként javítanátok? Jól gondoljátok át, ugyanis egyetlen szavazatotok van.

Ha a fentiek között nem találtátok az általatok legidegesítőbb hibát, nyugodtan írjátok meg kommentben!

Holnap reméljük az új ütemtervben bejelentik a hibák javítását is többek között, persze az új pályára is kíváncsiak vagyunk, amelyet szintén holnap lepleznek le.

Az új anti-cheatet megint nem sikerült kiadni, de holnap jön a roadmap! – gamer.hu

Titokban megint kikerült az új anti-cheat, holnap pedig mindenki készüljön, ugyanis lelepleznek mindent! Aki hajnalban fent volt, az észrevehette, hogy a PUBG egy kisebb update-et adott ki, amiről viszont semmilyen információt nem kaptunk, nincs sem changelog és a PUBG Corp. sem kommentálta a frissítést.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva