Counter StrikeEsport

Ilyet se láttunk még: rendőrségi letartóztatás lett a verekedésből egy amerikai LAN-on



A netes üzengetésből fajult idáig a dolog, a beszólásokat tettlegesség követte. Végül a mentőket és a rendőrséget is a helyszínre kellett hívni.

Sok mindent láttunk már a Counter-Strike LAN-ok történetében, az egyszer biztos. Emlékeztek még például arra, mit csináltak régebben a csalókkal, amikor lebuktak a Monster LAN-on?

Ezuttal azonban még a széttört PC-nél hihetetlenebb dolog történt, szintén az USA-ban. Profi versenyen kialakult verekedés során egy játékost letartóztattak, egyet pedig a mentőknek kellett ápolniuk.

A történetet akár még viccesnek is lehetne nevezni, annyi benne az abszurd elem. A két érintett játékos, 4pack és sfX már online is üzengettek egymásnak a verseny előtt, majd a LAN-on is folytatták. De szóváltásnál tovább fajult a dolog, amikor valami érthetetlen okból sfX lekevert egyet PTRIP-nek, 4pack csapattársának. Ebből indult a verekedés.

PTRIP-et a mentők látták el, 4pack pedig bilincsben hagyta el a helyszínt.

A letartóztatás oka nem más, mint hogy a támadó 28 éves, míg az áldozat 17, vagyis bőven kiskorú személy volt:

A szervezők nem mérlegeltek, mindkét csapatot kizárták a versenyről. Később sfX-et elengedték és Twitteren bocsánatot is kért viselkedése miatt.

A helyzet több szempontból is tanulságos, ezek közül most kettőt emelnénk csak ki:

  • 28 évesen ha nem bírod elviselni a 17 évesek beszólásait, akkor az esport és a gaming nem neked való. A netes álnév mögé bújt kissrácok hülyeségeit nem lehet veréssel büntetni, ez nem így megy. Még akkor sem, ha az arcodba is belemondják egy LAN-on.
  • A szervezők gyorsan és helyesen döntöttek az összes felmerült esetben. Közbeavatkoztak, mikor látták a bunyót, rendőrt és mentőt hívtak az esethez és mindkét csapatot kizárták. Felvállalták a döntéseket és nem hagyták a résztvevőkre, hogy egymás között rendezzék le a dolgot. Csillagos ötös felelősségvállalásból.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2017 gamer.hu | minden jog fenntartva