Gaming

Pozitív gondolatokkal a fejlődés irányába: egyszerű teszttel segíthetünk magunkon


Düh menedzsment tipp következik.

Mérkőzést veszíteni rossz érzés, rankedet pláne – az emberek jó részének a szórakozáshoz szüksége van a győzelemre, az adja meg a jó érzést, nem feltétlenül 1-1 metán kívüli hőssel való játék.

Meccs közben szitkozódás és düh, utána pedig többek között az elkeseredettség, adott esetben kilátástalanság érzése foghat el sokakat.

Ilyen és ehhez hasonló reakciók miatt töltetett ki “SirBenny” Reddit felhasználó terapeuta felesége egy tesztet vele, mely Dialektikus viselkedésterápia névre hallgat.

forrás: onsegito.hu

Az élet számos területén használják, többek között hangulatzavarok esetében.

Elég összetett az egész, azonban esetünkben egy szimpla tesztről van szó, melynek következő a lényege:

1.Megfogalmazzuk a negatív gondolatot, valamint azt, hogy mennyire éreztük jogosnak, illetve mi lenne a cél
2. Leírjuk, hogy ez miért nem fedi a valóságot
3. A leírt gondolatból pozitívat csinálunk, majd papírra vetjük, hogy mennyire hiszünk abban, hogy ez megvalósulhat.

forrás: polygon.com

Emellett százalékokkal megpróbáljuk behatárolni, hogy mennyire érzünk bizonyos érzelmeket a meccs után; mi a célunk; illetve a teszt kitöltése után hogy érezzük magunkat.

A kimondott és leírt szónak ereje van, ráadásul utóbbi esetében elővehetjük a papírt emlékeztetőül.

Amint láthatjuk, nem olyan nehéz átfogalmazni 1-1 gondolatot: a “csapattársaim elképesztően bénák” helyett “tanulhatok a hibáimból” egy helyes állítás, ugyanis a fókuszt arra helyezi, amin mi egyénileg tudunk változtatni – így a düht felváltja a “jobbá akarok válni” érzés általi motiváció.

forrás: fundesem.es

Sajnos magyart nem sikerült találni, de az angol változatnak az üres tesztjét ide kattintva megtalálhatjátok. Le lehet tölteni, és vagy kinyomtatni, vagy PDF fájlból jobb klikk/társítás paranccsal Microsoft Word (vagy egyéb szövegszerkesztő) programmal megnyitni és kitölteni.

Reméljük hasznosnak találjátok!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva