PUBG

Shotgun event, ez komoly? Whiskey-t és Winchestert a népnek!


Megérkezett a Tequila Sunrise, csak épp nyomokban sem tartalmaz tequilát.

A legutóbb bemutatott event elemeiben felforgatta a PUBG játékstílusát. Félig-meddig kaptunk egy gyakorló módot, ahol ezúttal a shotgunoké a főszerep. Tehát aki gyakorolná a fegyverek kezelését, az most gyakorolhatja a shotgunét, amivel nem igazán lettünk kisegítve. A játékstílus viszont komolyan megmozgatta a közösség fantáziáját és igazából egy olyan ötletet dobtak be a fejlesztők orra elé ötlet formájában, amelyet csodálkozunk, hogy a PUBG Corp. kreatív csapata nem elsőként javasolt.

Tequila Sunrise – holnap elrajtol a 3. PUBG Event!

Szóval tegyük össze a képletet:

Kaptunk egy sivatagos pályát, ami elég megosztó lett főként a terepviszonyok és a városok elhelyezése miatt, jöttek új fegyverek, amelyek a cowboy filmekből lehetnek a leginkább ismerősek.  = Cowboy event!

A boostereket felválthatná a whiskey a játékban, utána pedig indulhatna a leszámolás, a Winchesternek pedig végre lenne értelme, mert a mostani verzióban szinte soha nem használja senki sem. Mellé még lehet dupla csövű shotgun és még ott a revolver is, Miramar pedig adja magát, mint helyszín. Kell ennél több? Ezek igazából csak minimális változtatást igényelne a játékba, persze azt sem vetnénk meg, ha esetleg lovak is fellelhetőek lennének, bár az állatvédők biztosan nem néznék jó szemmel.

A toplistát már régóta nem a PUBG vezeti

Egyébként a hétvégi eventekkel sikerült pár játékost visszacsábítani, de a Fortnite egyre több játékosra csap le. Ha pedig megnézzük a legnépszerűbb játékokat a twitch-en, akkor láthatjuk, hogy a PUBG már korántsem a legnézettebb játék, pedig az 1.0 idején nem igazán ez volt a helyzet, akkoriban a Fortnite még csak közel sem veszélyeztette a PUBG-t. Aztán mint kiderült, az Epic elég jó munkát végzett és folyamatosan sikerül fenntartaniuk a játékosok érdeklődését az újabb fegyverekkel, skinekkel, míg a PUBG esetében inkább azt érezzük, hogy már kezd sok lenni ezekből.

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva