Counter Strike

Dupla vereség a FaZe-től, innen már csak egy forgatókönyv létezik a továbbjutásra


8 meccsből 6-ot vagyis 4 ellenfélből 3-at el kellene kapni a továbbjutáshoz, különben lőttek a rájátszásnak.

A HellRaisers tavaly bravúros hajrával harcolta ki magának a hatodik helyet a csoportkörben, vagyis az utolsó továbbjutást érő pozíciót a LAN-ra.

Nos, sajnos idén is valami hasonlóra lesz szüksége DeadFox-éknak, ha az első hat között szeretnének végezni.

Azzal ugyanis, hogy a világelső FaZe-től 2:0-ra kikaptak, letisztulni látszik a menetrend. A hátralévő 8 meccsből legalább 5-öt, de inkább 6-ot kellene behúzni.

Hogy miért pont ennyit?

Tavaly a hatodik helyhez a HR-nek 41 pont kellett, idén eddig 26 ponton állnak. Ha a tavalyi teljesítményt el szeretnék érni, ahhoz öt meccsen kell 3 pontot gyűjteniük, vagyis 8-ból 5-öt meg kellene nyerniük.

A probléma csak az, hogy az idei mezőny pár meglepetéscsapat miatt sokkal szorosabb, mint tavaly. A HellRaisers ugyanis olyan csapatokkal fut fej-fej mellett, mint a FaZe, a G2, vagy éppen a fnatic. Éppen ezért elég valószínűnek tűnik, hogy a 41 pont nem lesz elég, inkább a 44 pontot kellene becéloznia a HR-nek.

És hogy ki lesz az a 4 ellenfél, akik közül 3-at verni kellene?

  • Elsőként az egyik közvetlen rivális, a G2 érkezik a HR ellen. Mirage és Inferno lesznek a pályák, ami inkább a HellRaisers stílusának kedvez, és mivel a G2 nemrég cserélt és még picit rendezetlen, akár meg is lehet a 2:0.
  • Utána érkezik az év egyik meglepetéscsapata a Space Soldiers, akikkel szintén Infernón és a törökök kedvencén, Cobblestone-on találkoznak majd. Itt már az 1:1 is bravúros lenne, de sajnos a 0:2 is reális forgatókönyv XANTARES-ék ellen.
  • Az utolsó előtti játéknapon egy kis bemelegítés a harmat gyenge LDLC ellen, itt kötelező lesz a 2:0. A pályákat egyelőre nem vétózták le, de itt nem szabad pontot vesztenie a HR-nek.
  • És az utolsó, vélhetően mindent eldöntő napon jön a Final Boss, ismét a North személyében. Legutóbb LAN döntőn játszottak izgalmas finálét, és vélhetően ez is parázs csata lesz.

G2, Space Soldiers, LDLC és North, ők tehát a hátramaradt 4 csapat, akik ellen 8 meccsből 5, de inkább 6 win kellene a HR-nek a továbbjutáshoz. Nem lesz egyszerű feladat, de hát a LAN-nak ára van.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva