PUBG

Nyáron jön a PUBG Major – 2 millió dolláros összdíjazással!


Csupán eddig kellett várnunk, jön az első nagy PUBG Major!

Greene nem túlzott legutóbb, amikor azt nyilatkozta, hogy minden erejükkel rajta vannak egy nagyobb PUBG tornán, a végső cél pedig, hogy a játék valóban esport ready legyen.

Brendan Greene: “Nem loptunk semmit a Fortnite-tól, a cél az esport!”

Ezen a nyáron érkezik az első nagy PUBG Major, ami a PUBG Global Invitational 2018 nevet kapta. 20 csapat fogja összemérni az erejét július 25-29 között Németország fővárosában, Berlinben. Természetesen nem csak profi csapatok tudnak nevezni, a kisebbeknek is esélyt adnak, mindezt regionális tornák keretei között fogják megtartani Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában.  Ezek pontos részleteiről később fognak tájékoztatást adni.

A tét nem kicsi: a Major végén kiderül, hogy melyik a legjobb TPP/FPP csapat a világon!

Egyébként nem ez az első a PUBG Corp. által is támogatott rendezvény, korábban a Gamescom Playerunknown’s Battlegrounds Invitationalt is támogatták hivatalosan, ahol még csak 350 000 $ volt a főnyeremény. Ám tavaly is kaptunk ládákat tele skinekkel, amelyeket elég jó áron lehetett eladni, reméljük ez idén is így lesz.

A részletekkel hamarosan jelentkezünk!

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva