Counter Strike

Átalakítás előtt a CS:GO? Terrorok és CT-k helyett Támadók és Védekezők


A visszajelzések alapján a CS:GO útjában már csak saját maga áll, hogy még tovább nőjön. De néhány elnevezés átírása sok mindent megoldana.

A sztori Németországban kezdődik, ahol az ország hivatalosan is beállt az esport mögé. Legalábbis oda, ami a brutalitást helyezi a középpontba, nem kapcsolódik a háborúhoz és nem kell ölni benne. Ezzel kb le is szűkítették maguknak a dolgot a FIFA-ra:

 

Nem ez persze az első eset, hogy egy nagy lehetőségtől azért esik el a CS:GO, mert lövöldözni és ölni kell benne. XANTARES egyik korábbi interjújában ugyanerre panaszkodott:

Ettől függetlenül persze szponzorok mindig lesznek. A CS:GO világ is megszerezett már magának az Auditól a VISA-n keresztül a Snickers-ig sok nagy céget.

De állami támogatású bajnokságról, Olimpiáról vagy éppen 10 óra előtti TV-s közvetítésről egyelőre a CS:GO nem is álmodhat.

Lurppis azonban úgy véli, a probléma nem olyan nagy, csak egy kis átnevezés kellene a játékba.

Ha ugyanis Terroristák helyett Támadók lenne az oldal neve, máris hatalmasat lépnénk előre. Counter Terrorist helyett pedig értelemszerűen Védekezők lennének. A Rainbow Six Siege és az Overwatch is ezt a technikát alkalmazza, különösebb oldalnevek nélkül.

Apróságnak tűnhet, viszont a szponzorok zsebét elképzelhető, hogy még jobban kinyitná.

Viszont ott egy másik szempont is, a jelenlegi játékosbázis. Nem biztos, hogy a több millió játékos is örülne a változtatásnak, hiszen a játék több éves hagyományait borítaná meg.

A változtatás azonban idővel valóban elkerülhetetlen lesz. A fenti példákból láthattuk, már most is többet veszít a CS:GO az elnevezeések miatt, mint amennyit nyer. Sőt, igazából nyerni semmit sem nyer azzal, hogy Terroristák vannak a játékban és nem Támadók.

Ha az esport játékok iránti kereslet és érdeklődés a mostani ütemben nő majd a jövőben is, a CS:GO válaszút elő kényerül majd:

Vagy megmarad a hagyományoknál, ám ekkor értékes lehetőségektől esik el. Vagy kihasználja a lehetőségeket, és megteszi az ezekhez szükséges átnevezéseket.

És akkor viszlát Terrorok, viszlát CT-k örökre.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva