Fifa

Egy hónap után végre kapunk egy 90+ játékost? – TOTW előrejelzés


Lássuk, kik kerülhetnek be ezúttal a hét csapatában a FIFA 18-ban?

Sajnos nem mondhatjuk, hogy az elmúlt hetekben őrületesen étvágygerjesztő Team of the Week összeállítások érkeztek a FIFA 18-ban, hiszen azok után, hogy a TOTW 30-ban megkaptuk a szezon egyik legerősebb csomagját, az elmúlt három hét viszonylag felejthetőre sikeredett.

A TOTW 31-ben a Coutinho, Isco, Naldo, Ruffier kvartett jelentette a csúcsot, ők mind 88-as In-Formot kaptak.

Kép: Twitter

A TOTW 32-ben a szezon egyik legfelkapottabb játékosa, Milinkovic-Savic jelentette a csúcsot, szintén 88-cal.

Kép: Twitter

Végül pedig egy hete, a TOTW 33-ban sem léptük át a 90-es álomhatárt, egy 89-es Dzekóval kellett beérnünk.

Kép: Twitter

Hogy mi várható holnap? Nos, ennél remélhetőleg jobb – szerencsére van is olyan játékos, aki joggal pályázik egy 90+ In-Form kártyára. Lássuk a legnagyobb neveket, akik ott lehetnek!

Aubameyang

Az Arsenal egy nagyon szép 5:0-s sikerrel búcsúztatta Arséne Wengert, a sikerből Aubameyang két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét. A gaboni helye ezzel szinte biztos a csapatban – pláne úgy, hogy nem klasszikus csatárként, hanem szélről indulva játszott most. Várható érték: 91

James

A kolumbiai igen jó formába lendült a szezon végére, még azt sem lehet elvetni, hogy ott lesz a Bundesliga TOTS-ban. Ebben az esetben a Team of the Week jó eséllyel kimarad, ha azonban nem kerül be, akkor könnyen beférhet a hét csapatába egy góllal és egy gólpasszal. Várható érték: 89

Payet

A Marseille sztárja – amellett, hogy bejutott az EL-döntőbe – kiemelkedő szerepet játszott a Nice legyőzése során, hiszen egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a 2:1-es sikerből. Mindezt a középpálya közepéről, ahol könnyen találhat helyet neki az EA Sports ezen a héten. Várható érték: 87

 Costa

Igazi szupercsere volt most hétvégén Douglas Costa, hiszen a Juventus az ő két asszisztjának is köszönhetően tudta megverni a Bolognát hátrányból. Nagyon erős értékeléseket is kapott a meccs után – a TOTW-szereplés is adná magát. Várható érték: 87

Hogy kik lesznek még ott a hét csapatában? Szerda délután kiderül!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva