Dota 2

650 millió 12 óra alatt? Már most látszik, hogy ebből csúnya nagy rekord lesz megint


A TI 2018 díjalapja őrületes tempóval indult meg fölfelé. Veszik az emberek az új Battle Pass-t, mint a cukrot.

A Dota2 legnagyobb éves versenyének, a The International-nek szó szerint nincsen párja a világon. Legalábbis a díjazás mértékét elnézve biztosan. A Valve minden évben így 2018-ban is 1,6 millió dollárt biztosít a nyereménybe, a többit viszont a közösség szedi össze szép apránként.

A Battle Pass-ok árából ugyanis 25% a díjalapba vándorol, minden egyes eladott példány után. Emellett természetesen lehet venni Battle Pass szinteket is. 5-ös, 11-es és 24-es változatban kaphatóak, ezek árából 25% szintén a díjalapba kerül.

Tavaly ezzel a közösségi finanszírozásos módszerrel 23,2 millió dollárt gyűjtöttek a játékosok az 1,6-os induló alap mellé.

És ha ez a szám elképzelhetetlen nagynak tűnik, akkor 2018-ban inkább oda se nézzetek, mert egy egészen hihetetlen rekord van születőben az első 12 óra alapján:

2,6 milliót már most összeszedtek a játékosok egy fél nap alatt, a kiindulásként szolgáló 1,6 millió mellé. Ha a Valve másik sikerjátékát nézzük, CS:GO-ra egy évben 1,5 milliót szán a Valve, ezt osztja szét két Majorra. Ezt az összeget egyetlen International már magában is veri, és a közönség 12 óra alatt majdnem mellé teszi még a kétszeresét. Mi lesz itt augusztusig?!

A zöld csík jelöli az idei évet, a világoskék pedig a 2017-es rekordot. Jól látható hogy 2018 durván ráver a tavalyi évre. Órákkal gyorsabban halad, és ez a fölény exponenciális növekedésben akár azt is jelenheti,

hogy az augusztusi International idejére a 30 millió dollár, vagyis a 7,5 milliárd forint sem lehetetlen álom.

A díjazás növekedését ti is nyomon követhetitek a Dota2 Prize Pool Tracker oldalon.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva