Counter Strike

Ismét nincs magyar továbbjutó, a Neternity is kihullott a döntő előtt


Már a harmadik nyílt szakaszon vagyunk túl, és nincs még magyar csapat a zárt kvaliban. Még egy lehetősége van a csapatoknak próbálkozni.

Nem zajlott botrány nélkül a tegnapi versengés, a legesélyesebb magyar csapatot, a GameAgents együttesét a negyeddöntőben ejtették ki. Ezzel önmagában nem is lenne semmi gond, de egy feltörekvő játékosokból álló mix volt a tettes, ahol két játékos is rendelkezik 2 évnél fiatalabb VAC banos accounttal.

Korábban banolt játékosok ellen esett ki a GameAgents – mindkét oldal elmondta véleményét

Tegnap tehát a legtovább jutó magyar csapat a Neternity volt, az elődöntőben kaptak ki a bolgár toxic-tól 1:2-re. Ilyen messzire eddig csak a Zylex jutott a 2. heti kvaliban:

play.eslgaming.com

A selejtezőből csak a két döntős jut tovább a zárt kvaliba, ismét az utolsó lépést nem sikerült megtennie a magyar csapatnak. Május 20-án jön az utolsó lehetőség, ha ott sem sikerül magyar csapatnak a döntőbe jutnia, akkor ez a SEC döntő lehet nélkülünk zajlik majd.

A negyeddöntőben azért még zömével a hazai srácok próbálkoztak, a Zylex például majdnem kiejtette a bolgárokat, de többszörös hosszabbítás után a mieink maradtak alul. A Zylex markk és szarvasmarha helyett ney-t és bocot hívta beugrani, és bár egyikük sem aktív mostanában, nem játszottak rosszul. Volt még egy igencsak erős mix, mint az alooooo, ahol az alábbi lineup küzdött: aaron, szarvasmarha, BZT, Bodito, macho. Nekik is minden esélyük meglett volna továbbjutni, de pont a kvali győztesét, a görög Primordialt kapták maguk ellen.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva