Counter Strike

Akkorát bukott a GameAgents a Balkán Ligában, hogy még kuLi is felmondott


Két hihetetlen vereség egymás után! Az egyiken esélye sem volt a magyaroknak, a másikat pedig félig már megnyerték előtte.

Eddig csak egy nyert meccsel büszkélkedhet a GameAgents az Esports Balkan League-ben, ami nem mondható feltétlenül fényes teljesítménynek. Nem volt ez máshogy tegnap este sem, a Bpro konkrétan felmosta a magyarokkal Traint, összesen 5 kört tudtak hozni a srácok, egy 11:0-s kezdés után. Hozzátartozik az is, hogy az ellenfél brutális formában várta a találkozót, poizon össze is hozott egy elképesztő AWP Ace-t a magyar csapat ellen:

Sajnos azt csináltak a bolgárok a pályán, amit akartak. A 12. körben flash clutch-ával jutottunk az első körünkhöz, de több nem is nagyon lett már a meccs végéig:

hltv.org

Ezután érkezett egy régi ellenfél, akiket tavaly gond nélkül vertek el, az Mortal Kombat. Spyleaderéket különféle mixekből is ismerhetitek, de jelenleg bőven nem a legerősebb bolgár csapat, talán inkább a harmadik a Windigo és a Bpro mögött.

Ennek megfelelően jól is indult a mérkőzés, Barcode megrázta magát az előző meccshez képest, kapásból egy gyönyörű ACE-szel indított:

Az első félidőt sikerült 10:5-el zárni, így nem is nagyon gondolta senki, hogy bármilyen komoly fejlemény érkezhet még a játékba. Ám a fordulópont, ami lelkileg valószínűleg porrá zúzta a magyar srácokat, az ez a full-eco volt bolgár részről. Egy rossz CT-re dobott füst kapásból 2 támadó halálát okozta, mivel 5 pisztollyal nem jó dolog szembenézni közelről. Majd a végén az a molotov is rossz helyre pattant, utolsó csepp lehetett a csapatnak az este folyamán:

Ezek után eléggé megtörtnek látszott a GA, és nem is sikerült lehozni a meccset, még ekkora előnyőből sem. Csodával határos módon visszajött az MK, és 16:14-re éppen hogy, de legyőzte a mieinket.

koloRRR tweetje viszont jóra enged következtetni, az a bizonyos bootcamp, illetve az új coach összehozhatja a srácokat, és erősebbek lesznek mint valaha. Legalábbis nagyon de nagyon reméljük.

hltv.org

A cím pedig nem kamu, erre úgy néz ki kuLi és Res1st sem számított, hogy megtörténhet. Poénnak indult, de végül falra festették az ördögöt. Mindig vigyázni kell, mit mond az ember a kamera előtt:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva