Hearthstone

Már csak egyetlen érintetlen class marad a nerfek után


A Paladin is megkapja az első nerfjét a Call to Arms gyengítésével.

Tegnap este óta mindenki a frissen bejelentett nerfekkel foglalkozik a Hearthstone háza táján, a Blizzard ugyanis végre elárulta, hogy melyik lapokat fogják gyengíteni május végén.

  • Call to Arms
  • Crystal Core
  • Dark Pact
  • Possessed Lackey
  • Spiteful Summoner
  • Naga Sea Witch

A patch pontos dátumát egyelőre még nem árulták el a fejlesztők, valószínűsíthető azonban, hogy a jövő héten érkezik a frissítés.

A nerfek már ismertek, de mikorra várhatóak pontosan?

Az egyik legfontosabb gyengítés a Call to Arms-é, hiszen a Paladin többek között ennek a spellnek köszönhetően tudott ennyire domináns lenni az elmúlt félévben. Egyfajta mérföldkőnek is tekinthető ráadásul ez a nerf:

ez lesz az első Paladin lap a játék megjelenése óta, amin változtatni fognak.

Ez egyben azt is jelenti, hogy most már egyetlen olyan class van csupán a játékban, aminek egy lapját sem nerfelték még a megjelenés óta: ez a Mage, amely ügyesen megúszta a gyengítéseket az elmúlt négy évben. Azt azért zárójelben érdemes hozzátenni, hogy a Classic lapkészleten itt is kellett finomítani, hiszen tavaly az Ice Lance, idén pedig az Ice Block került át a Hall of Fame-be – tényleges nerf azonban eddig még nem történt.

Legutóbb egyébként a Priest vesztette el a “nerf-szüzességét”, miután februárban a Blizzard gyengítette Razát.

Nerfek száma class-onként

  • Mage – 0
  • Paladin – 1 (Call to Arms)
  • Priest – 1 (Raza the Chained)
  • Warlock – 4 (Soulfire, Dreadsteed, Dark Pact, Possessed Lackey)
  • Rogue – 4 (Blade Flurry, Master of Disguise, The Caverns Below, Crystal Core)
  • Shaman – 4 (Spirit Claws, Rockbiter Weapon, Tuskarr Totemic, Hex)
  • Warrior – 4 (Warsong Commander, Charge, Execute, Fiery War Axe)
  • Druid – 5 (Ancient of Lore, Force of Nature, Keeper of the Grove, Innervate, Spreading Plague)
  • Hunter – 6 (Unleash the Hounds, Eaglehorn Bow, Starving Buzzard, Hunter’s Mark, Flare, Call of the Wild)

A közelgő Warlock és Rogue nerfekkel erősen besűrűsödött a “középmezőny”: a Mage, Paladin, Priest trió most még elég szépen elkülönül a többiektől, mint “kevésbé problémás” class-ok.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva