Counter Strike

Gránát bug miatt esett ki a Neternity, 16:6-ot kapott a GameAgents – csak egy magyar lesz a SEC-en


A negyedik kvali alkalmával sem sikerült bejutnia egyik magyar csapatnak sem a zárt kvalifikációba, viszont Gejmzilla megcsinálta!

Az utolsó lehetőség sem volt elég, így most már kijelenthetjük: semmilyen magyar csapat/magyar mix nem lesz idén a SEC-en.

Nem hogy a LAN-döntőn, de még a zárt kvaliban sem.

Kicsit szomorú ezt látni, de korrektül leírja, hogy mi most a helyzet a hazai scene táján. Egyedül Gejmzilla jutott be a zárt szakaszba, akit időközben leigazolt a KlikTech.

play.eslgaming.com

Ahogy láthatjátok, már a negyeddöntőben kihullott az utolsó mix is, de ez nem feltétlen az ő hibájuk volt. A Neternity hosszabbítással kapott ki, ám ha ez a gránát úgy sebzett volna, ahogy azt kell, akkor simán nyerhették volna a meccset. A CT csapatnak semennyi pénze nem lett volna, illetve hamarabb vannak meccspontnál is, továbbá mentálisan is romboló tényező, hogy már nyerhettél volna ha nem bugolt volna be a játék.

Íme az eset a kommentátorok szemével és egy utólag kidemózott szemszögből:

Nem lennénk most remaiN helyében. A gránát pont beesett a doboz és a deszka közé, ami normális esetben visszapattan a defuse-oló játékosra.

Ez volt tehát az utolsó magyar csapat kiesésének igaz története, de jogos a kérdés, hogy hol van a GameAgents? Nos, ők a top32-ben kaptak ki 16:6-ra az alábbi mixtől: Camper, SzarvasMarha, bodito, bzt, Aaron. Az utóbbi hetekben a GA-ra rájár bizony a rúd, tudni kell azonban, hogy Barcode és koloRRR most érettségiznek, így biztosan nem tudnak 100%-osan a játékon pörögni.

Ellenben Gejmzillának gratulálunk a zárt kvaliba jutásért, reméljük kijutnak a LAN döntőre is.

 

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva