League of Legends

Egy korszak vége… Júniusban érkezik az új kurzor!


Már azt is tudni, hogy mikor tervezi a Riot lecserélni a jelenlegi kurzort. Viszlát sodrony kesztyű, jó volt veled!

Néhány hete beszámoltunk arról a szomorú hírről, hogy a Riot Games 9 év után úgy döntött, a teljesen új kliens, HUD és azóta számtalanszor változó játékmenet után a kurzort is végleg megváltoztatja, ezzel mély letargiába taszítva a közösség idősebb részét.

Most pedig az is kiderült, hogy mikor esedékes az átállás. A legutóbbi információk szerint a fejlesztők már júniusban tesztelni szeretnék a PBE-n az új verziót, ez pedig könnyen jelentheti azt, hogy a tesztszerver megjelenésre néhány héttel már az éles szervereken is az új kurzorral irányíthatjuk karakterünket.

“Az új kurzor kiválóan teljesít a házon belüli tesztidőszakban. Néhány hét múlva szeretnénk fellőni a PBE szerverre is, hogy szélesebb körű visszajelzéseket kaphassunk, akkor már a közösségtől. Mivel még folyamatosan alakítunk rajta, így lehetséges, hogy egy-két eleme a megjelenés előtt változni fog. Több variációt is ki szeretnénk próbálni például arra a helyzetre, amikor a kurzorunk egy ellenséges karakterre helyezzük.”

Riot Meddler fentebb olvasható idézete ugyan nem írta pontosan, hogy júniusban várható a módosítás, azt egy Twitter posztjából sikerült kibogarászni, amiben leírta, a jövőben komolyan szeretnének foglalkozni a dzsungel helyzetével, valamint az új kurzor érkezését június elejére, vagy legkésőbb közepére tervezik.

 

Ami talán a legfrusztrálóbb az új kurzor esetében, hogy SEMMIT sem tudni az új verzióról. Még egy darab ötletterv sem került ki a fejlesztőktől, ez pedig meglehetősen furcsa egy olyan új elem megjelenése előtt, ami hamarosan felkerül a PBE szerverre. Így most úgy tűnik, hogy várnunk kell a tesztszerver frissüléséig, ugyanis a Riot Games nem szeretné, hogy a közösség bármit is megtudjon az új kurzorral kapcsolatban.

R.I.P. Sodrony kesztyű – 9 év után változik a LoL kurzorja

Ugyan sok vizet nem zavart, és valahol volt egy sajátos bája a pixelszegény arany sodrony kesztyűnek, Meddler szerint éppen itt az ideje, hogy “felnőjön” a játék jelenlegi minőségéhez és új köntösbe bújjon. Remélhetőleg az alap dizájn maradni fog és csak korszerűsítik, mintsem teljesen új irányt vesznek vele. Az viszont egy plusz pont lenne, ha interaktívabbá tennék, ezzel még stílusosabbá varázsolva a játékmenetet.

Borítókép: comicbook.com

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva