Fortnite

Az Epic leleplezte: Eldobod az agyad, annyi újdonság érkezik!


Óriási mennyiségű tervvel vágott arcon bennünket az Epic. Hihetetlen ez a fejlesztőgárda!

Az Epic folyamatosan futószalagon hozza az újabbnál-újabb tartalmakat, emellett pedig az optimalizálásról sem feledkeznek meg. Hihetetlen mértékben fejlődik a Fortnite az utóbbi időben, most pedig a fejlesztők elárulták, hogy mire is várhatunk. Készüljetek, mert nem lesz rövid a lista!

Új limitált idejű játékmódok (LTM-ek) és vadiúj itemek

Már korábban is nagy sikert arattak az új játékmódok. A fejlesztők pedig örömmel járnak a játékosok kedvében, ezért elég sok új játékmódot várhatunk a jövőben is! Természetesen a nagy sikerű 50v50 nem fog teljesen eltűnni, sőt! Még több játékos és még nagyobb harcokra kell készülnünk a jövőben! Ez bizony nem jelenthet mást, mint  hogy 100 főnél is többen leszünk a szerveren!

Solo Showdown

Az első lépést már megtették a kompetitív irányba, az első Solo Showdown már véget ért. A jövőben is számíthatunk hasonlókra, a V-Bucks díjazás pedig nem fog elmaradni a jövőben sem.

Jetpack

Már korábban bemutatták az új Jetpacket, ezen a héten pedig limitált ideig bárki kipróbálhatja. Több olyan új itemre számíthatunk, ami elemeiben felforgatja a Fortnite világát, teljesen egyedi módon. Ez most a Close Encounter LTM, amit már ki is próbálhatunk hamarosan!

Playground LTM (v1)

A Playgroundban sokkal nagyobb szerepet fog kapni az építés, hiszen ebben az új módban nem kell majd annyira tartanunk a körszűküléstől. Sokkal több időnk lesz bejárni a pályát, megnövelik a lootmennyiséget, az itemek pedig újra fognak spawnolni, persze nem egyből. Így több időnk lesz gyakorolni az építést és megismerni a pálya minden apró részletét. A friendly fire be lesz kapcsolva, szóval a csapattársainkat sebezhetjük, így összecsaphatunk akár velük is, de nem kell félni, ilyenkor ugyanis egyből újraéledünk.

Ja és jó pár Llama is érkezik!

Megjegyzés: A statisztikákba és a Challengekbe nem fog beleszámítani ez a játékmód.

Ezzel a móddal a fejlesztők célja az, hogy összehozzák a kreatív móddal a Battle Royale részét a Fortnite-nak. Lehetőségünk lesz gyakorlni, stratégiákat tervezni és emellett élvezhetjük a játékot!

Teljesítmény

Mindent a szaggatás-mentes játékért!

A 4.1-es update-ben sikerült javítani pár olyan dolgot, amelyek szaggatást idéztek elő. Annak érdekében, hogy minél pontosabban meg tudják határozni a szaggatások okát, külön elküldhetjük a fejlesztőknek a naplófájlt abban az esetben, ha kifagyna a játékunk.

Elég sok alkalommal jött elő egy olyan hiba, ami megakadályozta az elemek betöltését, ez harc közben elég kellemetlen. Emiatt egy új rendszert vezettek be, ami a háttérben folyamatosan tölti be az objektumokat, már a meccs kezdete előtt is, a lobby-ban! Ennek hála pedig a szaggatásnak is búcsút mondhatunk!  Ez a rendszer hamarosan debütál, a következő update-ek egyikében.

Javítottak a betöltési időn

A fejlesztők célja, hogy a lehető leggyorsabban kezdődjenek a meccsek. Ezért pedig optimalizálják a játék fájljait, a gyorsabb betöltés érdekében.  A konzolokon sikerült 15-30 másodpercet nyerniük, ezt pedig már a v3.5-ös patch-ben meg is tapasztalhatjuk magunk! Minden további nagyobb update-nél igyekeznek javítani a betöltési időn ezentúl.

Szerver teljesítmény

Nemrég hatalmasat javult a szerverteljesítmény, hiszen az ingadozó 20 Hz-es tick rate-et fix 30 Hz-esre növelték. Ez egészen konkrétan több, mint 50%-os teljesítmény növekedést jelent!

Ez egyelőre a klasszikus játékmód esetén érhető el, a jövőben pedig a nagyobb LTM-ek esetén (pl. 50v50) is megcélozzák a 30 Hz-et.

Pozíció szerinti frissítés

A nagyobb csapatos módok esetén optimalizációkat végeztek el, a jobb szerverteljesítmény érdekében. Azoknak a játékosoknak, akik egy helyben állnak és várnak, nem kell olyan sok adatot küldeni, mint azoknak, akik futnak előre, harcolnak és persze építkeznek. Így külön játékosonként tudják kezelni a szerver erőforrásait, emiatt pedig még több játékost is be tudnak majd préselni egy szerverre.  (Ki tudja, akár 150-200 fős meccsek is jöhetnek a jövőben?)

Több adat= jobb játékélmény

Tervben van a kliens oldalról a hálózat felé küldött adatcsomagok bővítése. Mit is jelent ez? Jelenleg 20 Hz-nyi adatot küldenek a játékosok a szerverek felé, viszont ezt a jövőben 33 Hz-re fogják növelni. Ezzel a játékban pontosabb lesz a fizika és a játékélmény is javulni fog, hiszen pontosabban fogja a lövéseket is regisztrálni a szerver.

A minőség mindenek előtt

A legjobb játékélmény továbbra is elsődleges szempont marad, rengeteg új funkció érkezik!

Le ne maradj semmiről! Challenge állapotjelző 

A v4.3-ban már értesítéseket is fogunk kapni a játékban arról, hogy hogy is állunk épp az a heti Challenge-dzsel, így nem fog maradni elfelejtett, be nem fejezett feladatunk.

Jelölések továbbfejlesztése

Amikor 1-1 pontot megjelölünk a térképen, sokszor kivehetetlen, a fenti irányzékon. Emiatt a jelölést a játékban is láthatjuk majd, nem csak az irányzékon és a térképen lesz megjelölve, ezzel tovább könnyítve a tájékozódást.

Victory Royale megváltoztatása

Amikor megnyersz egy meccset, annak egy maradandó élménynek kell lennie és erről a végső “victory” animáció gondoskodik. Ezt egy kicsit felturbózzák, hogy még nagyobb élményt nyújtson, amikor megnyerünk egy meccset.

Jó minőségű mini map

A legutóbbi update-tel megérkezett a térképben zoomolás lehetősége, de a képminőség még nem olyan tökéletes, mint amennyire szeretnénk, hogy legyen. Ezért még részletesebb, még jobb minőségű térkép érkezik hamarosan.

Jobban hallható lépéshangok, a hangmotor javítása

A v4.2 során jöttek fejlesztések a hangok terén. Javítottak a lépéshangokon és a karakterünk alatt-feletti hangokat is könnyebb behatárolni némileg. Az ellenfelek pozícióját viszont még mindig rendkívül nehéz behatárolni bizonyos helyeken (pl. Tilted Towers), ezen viszont javítani fognak hamarosan.

Spectator kezelőfelület

A spectator kezelőfelületről még rengeteg információ hiányzik a játékosok HUD-jához képest. A következő funkciókkal fog bővülni hamarosan:

  • Raktár jelzése
  • Lőszerek kijelzése
  • Célkeresztek
  • Építéssel kapcsolatos információk
  • Iránytű és jelölések

Skinek

Minden skinnek, ruhának értéke van. Tervben van, hogy több módon is be lehessen szerezni egyedi dolgokat. Ezen az új rendszeren még javában dolgoznak.

Visszajátszás (Replay)

Az E3-on debütáló 3 milliós Fortnite kupa miatt nagyon keményen dolgoznak a replay funkción. Egy új kamerát terveznek, amit kedvünk szerint szabhatunk majd testre. Ha akarjuk a pálya egy pontját mutatja, de fókuszálhatunk egy vagy akár több játékosra is, így könnyedén követhetünk csapatokat.

Ezen túl pedig a játékosok neve mellé több funkcionalitást terveznek, így több infót láthatunk majd a játékosokról. A játékosok körvonala (x-ray) is kap majd egy jókora ráncfelvarrást.

Kontroller

A kontrollerek kezelése még nem a legideálisabb, de ezen mindenképp változtatni fognak a következőkben, hogy nagyszerű élmény legyen a Fortnite a kontrollerekkel is.

Builder Pro újítások

A visszajelzések szerint a Builder Pro nem valami megbízható, néha újra kell építeni az adott elemet, mert nem érzékelte a játék, hogy lenyomtuk az adott gombot, ez pedig nagyon megnehezíti a dolgunkat és sok kellemetlenséget okoz. Ezeket mind javítják a következőkben, hogy egy stabil, megbízható rendszert kapjunk.

Turbo Building újítások

A 4.3-ban már számos probléma javítva lett, a tökéletes kezelés érdekében. A korábbi problémákat mind javítani fogják, emellett pedig még gyorsabbá teszik a Turbo Buildinget. Az első alkalommal 0,15 másodpercet fog igénybe venni az első építés, majd minden egyes újabb darab gyorsabb lesz (0,05 másodperccel).

Az edit mode és a célzásrásegítés 

Az edit mode-ban sokaknál problémát okozott a célzásrásegítés, hiszen amikor módosítani akartuk az építményünket, akkor automatikusan a legközelebbi elemre ugrott a célkeresztünk. Ez elég sokakat zavart, ezért a 4.3-as update-ben kikapcsolhatjuk majd az aim assistot.

Egyedi bindek

Sokan kérték, hogy bizonyos gombokra be lehessen állítani egyedi bindeket, azaz olyan mozdulatsort, amilyet a játékos szeretne automatikusan végezni. Ez építésnél jöhet igazán kapóra. Már tesztelik a rendszert, de egyelőre nem tudják, hogy mikor érkezhet el a játékba.

Forrás: Epic

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva