Overwatch

Ingyenes Overwatch hétvége: menj rankedezni, ha jót akarsz magadnak!


Van azért jó oldala is ennek, de ne menjünk el szó nélkül a hátrányok mellett sem!

All int nyomott a Blizzard az idei évfordulós esemény kapcsán, ugyanis nem elég, hogy minden eddig kozmetikum, játékmód (ez utóbbi nem egyszerre) elérhető, de mától egész hétvégére ingyenessé tette az Overwatch-ot.

Bontsuk két részre a dolgot, mert ez bizony érinti a jelenlegi játékosbázist is.

Ingyenes legendary loot box adja meg az évfordulós esemény alaphangulatát!

Igen, bizony még a szokásosnál is gyakrabban kell elmondani: HÚZZ A PAYLOADRA!

Az Overwatch nem egy hagyományos FPS, a sima lövöldözés mellett képességeink vannak, melyek használatával a magunk javára fordíthatunk meccseket.

Ezek megtanulása, valamint az objektív játék (pontra állás, Payload tolása) idő, ha van türelmünk, segítsük az újoncokat – persze az újonc akár lehet a haverunk is!

Képtalálat a következőre: „Payload overwatch”
forrás: Icy Veins

Emiatt a régi játékosoknak is jó ez a hétvége, hogy most be lehet húzni azokat a haverokat, akik még sose játszottak a játékkal, és első kézből taníthatjuk meg nekik ezeket – érdemes is, hisz inkább nekik magyarázzunk, mint vadidegennek, nemde?

El ne felejtsétek: ha se haver, se türelem, akkor irány a kompetitív játék!

A minimális szint ugyanis, amivel belevethetjük magunkat a rankedezés küzdelmeibe az 25, tehát itt elkerüljük a kezdőket.

Az árnyoldal

Tudunk haverokkal játszani, a napi jó cselekedetet kipipálhatjuk azáltal, hogy másoknak segítünk, de hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy erre várt már ezer éve a jelenlegi játékosbázis.

Képtalálat a következőre: „overwatch sad”
forrás: Another1Gaming
  1. Kötelező rankedezni, ha el akarjuk kerülni a noob inváziót
  2. Leterheltek lesznek a szerverek
  3. Megnövekedett meccskeresési idő, hogy optimálisat találjon
  4. Quick play csak akkor lesz játszható gyakorlatilag, ha premade nyomjuk

Mindenki volt egyszer kezdő

Most pedig foglalkozzunk azokkal, akik úgy döntenek, hogy futnak egy kört a játékkal!

Képtalálat a következőre: „blizzard”
forrás: blizzard.com

Kezdésképp egy kis kedvcsináló a Blizzard részéről. Noha hó nincs, de masszív eső igen. Te se mennél ki a szakadó esőbe, ha Overwatch-ozhatsz is, nemde?!

Pár tipp a kezdők számára:

  • Nézzétek meg a hősök képességeit elsőként, ezt alapból az F1 billentyűvel tudjátok megtenni!
  • Training: Practice VS. AI a botok elleni játék lehetősége, itt tudtok gyakorolni, ha nem akartok először a Quick Play-be belevágni
  • Play: Arcade, ahol megtaláljátok a heti Brawlokat, vagyis a limitált idejű játékmódokat, melyek valami kis extrát tartalmaznak a normálhoz képest
  • Látható, hogy mi az objektív meccs közben is, ezt kövessétek mindig
  • Az ideális csapatkompozícióban van minimum egy support és egy tank, nem érdemes csak védő/támadó karaktereket választani, ha nyerni akartok
  • Legkönnyebb hősök posztonként: Mercy, Junkrat, Soldier: 76, Winston.

Ide kattintva tudjátok letölteni az Overwatch-ot (PS4, Xbox One és PC platformokra).

Jó szórakozást kívánunk! 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva