League of Legends

A közelgő frissítések két fontosabb Support mechanikát is megváltoztatnak


Már egy ideje szó volt a változtatásról, ám most lett egészen biztos, hogy a támogatókat fogja leginkább érinteni a módosítás.

Több gyógyító és pajzsot kölcsönző képesség is átalakításra kerül a jövőben, ezt a Riot Games jelentette be az egyik legfrissebb fórumbejegyzésében, ám ami érdekes a témában, hogy nem minden gyógyítást és pajzsot adó képességet fog mindez érinteni, ki lesz élezve a támogató karakterekre.

Maga a módosítás ötlete már egy jó ideje téma a közösségi fórumokon, a Riot már néhány hónappal ezelőtt is beemelte a terveit a közösségbe, de még csak most jutottak el a fejlesztők arra a pontra, hogy lépjenek is az ügyben. A legújabb poszt, amit ebben a témában közzétettek a fejlesztők még tovább pontosította a közelgő változások irányát, a bejegyzésben elmondták az “ajándékozott” gyógyítások és pajzsok fognak változni, azok, amiket magunknak adunk nem! (Tehát Vladimir öngyógyítása nincs veszélyben, ahogy Tahm Kench képességeibe épített pajzsa sem.)

Mivel ezek a változtatások leghamarabb a 8.12-es ciklussal érkezhetnek, Meddler nem árult el túl sok mindent a részletekről, ugyanis még jó három-négy hét van a ciklus megjelenéséig, de annyit megosztott a közösséggel, hogy nagy valószínűséggel az ajándékozott pajzsok aktív ideje csökkenni fog a jövőben.

“Az elkövetkező néhány frissítésben az egyes karakterek által adott pajzsok, valamint gyógyítások lesznek terítéken. Amit elsődlegesen tesztelni fogunk, az az ajándékozott pajzsok fennmaradó ideje. Szeretnénk, ha rövidebb ideig lennének aktívak ezek a pajzsok, így sokkal jobb időzítéssel kelljen majd használni őket.”

Hogy miért éppen az ajándékozott pajzsok? Meddler elmondta egy, a poszt alatti kérdésre adott válaszában, hogy ezzel az intézkedéssel a pajzshalmozást szeretnék visszaszorítani a játékban, ugyanis a fejlesztők véleménye szerint a más karakterektől kapott pajzsoknál indul az egész probléma.

Korábban már előkerült egy lehetőség ennek a helyzetnek az orvoslására, ez pedig a Tahm Kench szürke élethez hasonlító, folyamatosan gyengülő pajzs. Meddler természetesen ezt a megoldást is felhozta az egyik kommentjében, elmondta, a folyamatosan gyengülő pajzsokon is komolyan gondolkodnak a fejlesztőkkel, lehetséges, hogy a jövőben ez a mechanika sűrűbb lesz a játékban.

Egy biztos, ha bármit lép a Riot a témában, először a PBE szerveren lesz annak nyoma, mi pedig biztosan beszámolunk róla. Szerintetek szükséges, hogy módosítsanak az ajándékozott gyógyítások és pajzsok működésén?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva