Fortnite

“A Vihar Zlatan elől fut” – Újabb nagy alak csatlakozott a Fortnite közösséghez


Az élő futball legenda úgy döntött a Fortnite világát is uralma alá hajtja.

Zlatan Ibrahimovic az egyik legnagyobb név a mai futballban. Ugyan már karrierje végén jár, de nincs az az ember aki elvenné tőle a korábbi érdemeit, valamint azt, hogy legyen bármennyi idős, mindig benne a váratlan és már pusztán az veszélyes, ha a pályán van.

Amit kevesen tudnak róla, hogy imádja a videojátékokat. Azok, akik olvasták a pályafutásáról szóló könyvet tudják, hogy akkora szerelmese a játékoknak, hogy volt olyan időszak a karrierjében, amikor nem tudott leszállni a PlayStationről és szabályosan edzéseket hagyott ki miatta. Ez az akkori vezetőségének érthetően nem tetszett, így kontrollálni kellett a függését.

A Fortnite jelenleg a legdivatosabb játék a világon. Ez egy tény, a számok magukért beszélnek. Ninja révén láthattuk már, hogy több hírességet is elért a hype-hullám, lényegében csak idő kérdése volt, hogy az Amerikában levezető Zlatan mikor dönt úgy, hogy beszáll a buliba.

Forrás: Facebook

Már hivatalos oldalán is reklámozza közvetítéseit a világklasszis focista, többnyire duópartnere, KekGs oldalán látható a játéka.

A futball Chuck Norris-a már a legelső streamje alatt is hozta a formáját, az egyik néző megkérdezte tőle, hogy most, hogy stabil játékosa lett az Epic lövöldéjének, mikor várható Zlatan skin a játékba?

A válasz magáért beszél:

“Miért nem csinálnak Zlatan karaktert? Nem engedhetnek meg maguknak!”

Zlatan egy igazi csapatjátékos, négy emberes Squadban is szokta tolni barátaival, ám nem lehet mindenki mindenható, mint ő, így néha bizony egy-egy csapattárs elvérzik a csatában. Ha pedig ez megtörténik és az internetre fogja a hibát a delikvens, akkor jön a klasszikus Zlatan és az ő megoldása.

” Srácok kérlek adományozzatok egy kis pénzt ed_Zone barátunknak, hogy ki tudjon építeni magának egy jobb internetet, hogy streamelhessen és jobban teljesítsen! Elvégre egy nagy család vagyunk, támogatnunk kell egymást… VAGY MEGVEHETEM AZ EGÉSZ INTERNETSZOLGÁLTATÓT ÉS ADHATOK NEKED ÉN JOBB NETET.”

Az oroszlán tehát megérkezett és gyűjti is a skalpokat rendesen. Ha kedveled a stílusát akkor mindenképpen kövesd a hivatalos Facebook oldalát, ugyanis ott szokta posztolni a stream időpontokat, higgyétek el, nem fogtok csalódni, hoz a a formáját játék közben is!

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva